Új genetikai eljárással térképezték fel a kutatók a pestis évszázadokon át tartó európai hullámait.
A történelemkönyvek gyakran egyetlen, 1347 és 1353 közötti megsemmisítő hullámként írják le a fekete halált. A kórokozó története viszont ennél lényegesen tovább tartott, és évszázadokon keresztül formálta az európai kontinenst. A Tartui Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi csoport a PNAS című tudományos lapban ismertette legújabb eredményeit. A szakemberek feltárták, miként tért vissza a pestis újra meg újra a különböző régiókban egészen a 18. századig.
Bár a második pestisjárvány létezése korábban is ismert volt, ilyen részletességgel és ennyire pontos keltezéssel még sosem térképezték fel a lefolyását. A kutatók új módszert alkalmaztak, amellyel a korábbiaknál pontosabban tudták összekapcsolni a baktérium genomját a történeti kitörésekkel.
Az elemzés során a Yersinia pestis baktérium törzsfáját hívták segítségül, hogy meghatározzák az egyes törzsek megjelenésének pontos idejét és helyét. A munkához 26 genomot rekonstruáltak és vizsgáltak meg, amelyeket Észtország, Oroszország, Anglia, Hollandia és Svájc területén található 11 régészeti feltárásból gyűjtöttek be.
„Már a 14. század végétől kezdve bizonyítékot találtunk a pestis ismételt megjelenésére Észtországban, miközben több, eddig ismeretlen genetikai vonalat is azonosítottunk mind városi, mind vidéki környezetben” – fogalmazott Kristiina Tambets, a Tartui Egyetem molekuláris biológusa a ScienceAlert beszámolója szerint.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A hagyományos radiokarbonos kormeghatározást genetikai idővonalakkal, korabeli levéltári iratokkal és helyi halálozási adatokkal kombinálták. Ezzel az eljárással összesen 75 pestisgenom keltezését sikerült pontosítaniuk, amelyek közül 11 az új minta, 64 pedig korábbi kutatásokból származott.
„Számos minta esetében sikerült szűkítenünk a datálási tartományt. Ez lehetővé tette, hogy a mintákat a krónikások által feljegyzett konkrét járványhullámokhoz és helyi kitörésekhez kössük” – nyilatkozta Philip Slavin, a skóciai Stirlingi Egyetem történésze.
Az alaposabb vizsgálat megmutatta,hogy a Yersinia pestis vonalai az 1450 és 1500 közötti időszakban jelentősen megváltoztak és elágaztak. A kórokozó ebben a periódusban tarthatott fenn újabb természetes gócokat a rágcsálóállományokban. Ez az időszak egybeesett a reneszánsz nagy aszályával, ami a vadon élő rágcsálókat a tömeges pusztulás széléről az emberi települések közelébe kényszeríthette. A jelenség így közvetlenül hozzájárult a fertőzés gyors terjedéséhez.
A kutatók párhuzamot vontak a harmincéves háború és a nagy északi háború alatt kirobbant pestisjárványok között is. A katonai csapatok, a menekültek és a kereskedők tömeges mozgása rendkívül kedvezett a kórokozó terjedésének.
„Azt látjuk, hogy a Yersinia pestis új ágakra szakad a konfliktusok idején, és a csapatok, valamint a kényszerből elvándorolt népesség útvonalait követve terjed” – fejtette ki Christiana Scheib, a Tartui Egyetem genetikusa.
A Yersinia pestis baktérium napjainkban is jelen van, bár az emberi megbetegedések ma már ritkák, és a modern antibiotikumokkal hatékonyan kezelhetők. Az állatokról emberre terjedő betegségek több évszázados lefolyásának megértése a jövőbeli járványveszélyek modellezésében is segíthet.
„A COVID-19 esetében a tudósok rendkívül pontosan rekonstruálhatták az egyes törzsek terjedését, mivel a genomok pontos időbélyegekkel rendelkeztek. A történeti járványoknál ezek az időbélyegek gyakran hiányoznak, vagy akár száz évnél is hosszabb időszakot ölelnek fel, ami korlátozza a genetikai adatok értelmezését” – világított rá Marcel Keller, a Tartui Egyetem genetikusa.