Natalie Fisher úgy gondolta, nincs ok aggodalomra, ezért megkérte legidősebb, 19 éves fiát, hogy vigyázzon legkisebb gyermekére – aki súlyosan autista és nem beszél –, amíg ő lepihen. Néhány órával később azonban fia már aggódva kereste, mivel édesanyja nem ébredt fel. Amikor mozdulatlanul találta, azonnal mentőt hívott.

A kórházban az orvosok közölték a családdal: Natalie agyi aneurizmát szenvedett, vagyis egy agyi artéria megrepedt, vérzés alakult ki az agyban vagy annak környékén, ami vérzéses stroke-hoz vezetett.

„Azért mentem fel az emeletre, mert ez a hasogató fejfájás gyötört. Nem szokott fájni a fejem, ezért nagyon furcsa volt. Emlékszem, mintha a fejem egyszerűen ‘pattant’ volna, és hátraestem az ágyra. A fiam később feljött, ott talált fekve, és hívta a mentőket.”

Szürreális, ami történt

A Stepping Hill Kórházba szállították, ahol hetekig kómában feküdt. Később elmondta, bár mozdulni és beszélni nem tudott, mindent hallott, ami körülötte történt. „Emlékszem, ahogy anyukám kérte, szorítsam meg a kezét. Láttam a családomat magam körül, pedig a szemem csukva volt. Hallottam, amikor a nővérek arról beszéltek, hogy lehet, le kell kapcsolni a gépekről, és én csak üvölteni akartam. Nem tudtam megmozdulni, nem tudtam beszélni, de éltem. Ez irreális volt.”

Azt is felidézte, hogy egyszer „mintha feldobtak volna néhány lépcsőn”, majd egy ágyban landolt volna, és látta négy éve elhunyt nagymamáját, aki azt mondta neki: „Menj vissza az anyádhoz” – ezután nyitotta ki először a szemét. „Régen azt gondoltam, hogy furcsa, amikor valaki ilyeneket mesél, de most már én is átéltem” – tette hozzá.

Állapota stabilizálódása után a Salford Royal Kórházba vitték, ahol nyitott koponyaműtéttel mentették meg az életét: a sebészek egy fémklipet helyeztek az aneurizmára, amely véglegesen elzárja azt. Natalie végül 2025. január 14-én, hat héttel a rosszullét után nyitotta ki újra a szemét. – jegyzi meg a Mirror.

Jelenleg is szakorvosi felügyelet alatt áll, hamarosan újabb agyi képalkotó vizsgálatra megy. A lélegeztetőcsövek miatt a torka és a hangszalagjai még sérültek. „Amikor otthon becsuktam a szemem, hat hétig nem nyitottam ki. A gyerekeim az életem, nem tudok nélkülük élni, a fiamnak szüksége van rám, de abban a pillanatban csak anyám járt a fejemben. Nem húztam ki, aztán hat hét múlva újra ott voltam a családommal. Hihetetlen. Most apró lépésekkel haladok, napról napra, lépésről lépésre, és lassan, de biztosan javulok.”