Utánanézett az interneten, hogy is mennek ezek a dolgok, majd rájött, hogy semmi mást nem kell tennie, mint ügyfélkapun igényelni az igazolványt, amit meg is tett és gond nélkül megkapta azt.
Nyomozást indított a rendőrség, miután egy 13 éves gyerek az ügyfélkapun keresztül, bármiféle trükközés nélkül jutott fegyverviselési engedélyhez, de a leghajmeresztőbb az, hogy mindez ki sem derült volna, ha a fiú nem veszíti el az okmányt.
Kardos Zsolt, az egyik debreceni fegyverbolt üzletvezetője korábban azt mondta, semmiféle engedély nem szükséges gázriasztó fegyver vásárlásához, s elmondása szerint ez olyan egyszerűen megy, mintha valaki „levenne egy pulóvert a polcról”.
Ez azt jelenti, hogy a 13 éves gyermek és az édesapja teljesen szabályosan és jogszerűen jártak el, amikor megvették a gázriasztó fegyvert, bár az üzletben dolgozó eladók csak akkor szolgálták ki a fiút, amikor az édesapja is elkísérte, mert korábban volt már egy incidensük egy ehhez hasonló esetnél.
A rendőrség a szülőket is kihallgatta
Ám a gyerek még otthon sem vehette ki a dobozából a zsebpénzéből vásárolt fegyvert (a jogszabályok csak a pisztoly birtoklását nem kötik nagykorúsághoz), s ekkor támadt az az ötlete, ha már lúd, legyen kövér alapon, hogy érvényes fegyverviselési engedélyt szerez.
Ezért utánanézett az interneten, majd rájött, hogy semmi mást nem kell tennie, mint ügyfélkapun igényelni az igazolványt, amit meg is tett és gond nélkül megkapta azt. A rendőrség a szülőket is kihallgatta, de az édesapa szerint nem ők hibáztak, hanem az ügyfélkapu rendszere tökéletlen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig a Blikk kérdésére közölte, miszerint adminisztrációs hiba történt, ezért erre vonatkozóan vizsgálatot indítottak, mindemellett már intézkedni kezdtek az engedély visszavonásáról.