Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,681 $

Fegyelmi okokból maradt ki a csapatból a kameruni kapus

André Onana közleményt adott ki az eset kapcsán, a szövetségi kapitány még nem döntötte el, hogy mi legyen az Inter kapusának sorsa.

MTI/EPA/STR
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő

A Svájc elleni mérkőzésen még kezdett Onana, azonban a Szerbek ellen Epassy került a helyére, közben az is kiderült, miért. Hírek szerint ugyanis összeveszett a kameruni kapitánnyal, Onana pedig állítólag a csapatszállásról is távozott.

Onana a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában kiemelte, hogy minden erőfeszítését és energiáját a megoldás keresésébe fektette, de „a másik oldalról nem volt akarat”. „Vannak pillanatok, amelyeket nehéz feldolgozni” – tette hozzá. Soron kívül Még mindig keresi a rendőrség az Andrássy úti Louis Vuitton üzletet kirabló elkövetőket

Később Rigobert Song is nyilatkozott az ügy kapcsán. Elmondta, hogy felelős a döntésért, de azt szeretné, ha a csapat elsőbbséget élvezne az egyénekkel szemben, a szabályok pedig mindenkire vonatkoznak.

A mindeközben a Kameruni Labdarúgó Szövetség főtitkára, Blaise Djounang is közleményt adott ki, melyben elismerte, hogy „fegyelmi okok” húzódnak Onana felfüggesztése mögött, azonban részletes tájékoztatást nem adtak az ügy kapcsán.

A szövetség megerősítette ugyanakkor, hogy teljes mértékben támogatja a vezetőedzőt és teljes stábját, hogy elérjék a kitűzött célokat, ami fegyelemmel, szolidaritással, egymás támogatásával, valamint a csapatösszetartással érhető el – írja az ESPN.

Habár Song később elmondta, hogy még nem döntötte el, mi lengyen Onana sorsa, Fabrizio Romano átigazolási guru szerint a hálóőr már el is repült Katarból, ami valószínűtlenné teszi, hogy a torna során még pályára lép.

Szentkirályi "kitakarítaná" a Gyurcsány embereivel teli városházát”

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje azt mondta, szeretné "kitakarítani" a Gyurcsány embereivel teli városházát.