Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,11 Ft
Euró
393,73 Ft
Font
461,02 Ft
Bitcoin
70,074 $

Farm VIP 3: Dudás Miki és Vajtó Lajos párbajozott, megvan a kieső

Egy nagyon izgalmas farmgyűlés alatt kiválasztásra került a következő párbajozó, akinek ki kellett választania az ellenfelét, és kettejük közül valaki elhagyta a farmot.

Fotó: TV2
TV

Hujber Dávid

Szerkesztő

Ekkor még mindenkinek egy jele volt, ami Lajos szavazata után is így maradt, mert Mikire tett. Andi hangsúlyozta, tartja a szavát, így az egyik férfira rakta, és úgy érzi, Lajos szívesebben menne haza, de egyúttal taktikázott is.

Fülöp után már két szavazata volt Mikinek, akárcsak Lajosnak, de még hárman nem szavaztak. Dalma Lajosra tett, és szintén elismerte, az a cél, hogy több esélye legyen egy nőnek megnyerni a versenyt. Zsuzsi szerint az erőseket kell gyengíteni, és úgy fogalmazott, hogy Miki túl erős ebben a játékban, ment is rá a jel. Fruzsi döntötte el a kérdést, aki Lajosra tett, ami meglepte őt, mert nagyon jól bánt vele. A színésznő erre úgy reagált, hogy 50%-ban taktikai döntést hozott, addig Lajos nem érzi azt, hogy fáradt lenne. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

Fruzsi a döntés előtt azt mondta, ha őt hívja ki Lajos, akkor feltett kezekkel megy párbajozni, mert nem akart ilyen helyzetet generálni. Erre nem volt szükség, Mikit vitte ki magával párbajozni, aki erőt választott, bár előtte felajánlotta, hogy válasszon inkább Lajos. Vasrudakat kellett hajlítgatniuk, ami igazi férfimunka volt, de a végén csak egyvalaki maradhatott bent, aki Miki volt, így Lajos számára a vártnál korábban ért véget a Farm VIP 3. Összesen 30 vasrudat kellett meghajlítaniuk, melynek a végére mindketten elfáradtak, majd gratuláltak egymásnak.

Lapozó: 1 2