Fabrizio Romano szerint a PSG lassan a szerződéshosszabbításig jut Mbappé-val

MTI/EPA/MOHAMMED BADRA
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő

Konkrétumokat még nem tudni, de már a feltételezés is komoly előrelépés.

Legalábbis a nyári drámához képest, amikor a PSG és Kylian Mbappé gyakorlatilag ismét eljátszották azt, mint tavaly, miszerint a francia klasszis annyira megsértődött, hogy a távozás mellett döntött, aztán mégis maradt.

Soron kívül Három kontinensen rendezik meg a 2030-as világbajnokság meccseit

Igaz, most kicsit tovább is mentek, hiszen a PSG kirakta a keretből Mbappét, sőt mi több, eladásra is kínálta, és még rá is bólintott egy szaúdi ajánlatra. A francia viszont maradt. És persze végül a keretbe is visszakerült.

Annyira jól sikerülhetett a békülés, hogy ma már Mbappé újra ott van a kezdőben, és már arról folynak a tárgyalások, miként tudnának hosszabbítani a felek. Ugyanis a PSG legnagyobb félelme, hogy Mbappé jövőre ingyen távozhat.

Ezt mindenképp megakadályozzák, és vélhetően már most is védik olyan opciók a klubot, amiről még Fabrizio Romano sem tudhat, mindazok ellenére sem, hogy megszellőztette: a PSG már az új kontraktuson dologzik – írja a 90min.com.

Ez leginkább a Real Madrid számára lehet rossz hír, hiszen idén is bedőltek a színjátéknak, és Mbappé idén sem ment Madridba. Florentino Pérez klubelnök figyelmeztetése pedig úgy látszik nem ért célba.