Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,60 Ft
Euró
394,55 Ft
Font
461,13 Ft
Bitcoin
61,871 $

Exatlon: lassan már Anna sem tud mit mondani Dóri viselkedésére

Anna és Dóri eddig nagyon jóban voltak, de a párbajozott kihívó eltávolodott, szinte az egész csapattól, mintha csak egyéni játékot játszana.

Style

A T-800-as

Szerkesztő

Anna is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Dóri versenyben maradjon a párbaját követően, de ezt egyelőre nemigazán viszonozza. Közben a nézők egy része folyamatosan kemény kritikákkal illeti Dorottyát, aki jobb, hogy nem tud erről, mert néha még egy vesztett meccs is láthatóan megtöri a lendületét.

A társainak is kezd feltűnni Dóri furcsa viselkedése, aki nem viseli jól a kritikákat és ha segíteni is akarnak rajta, rendkívül elutasító tud lenni. Nem lehet rajta kiigazodni és ezek a feszültségek nincsenek jó hatással a csapatra. Soron kívül Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma

Anna őszintén beszélt erről Bálintnak az újabb elvesztett nap után, amit drámai módon buktak el. „Amikor átterelődik egy emberre a beszélgetés, már akkor is kicsit összerándul a gyomrom. Volt már ebből konfliktus a csapatban, hogy valaki félreétette ezeket a dolgokat, és már ezektől is, nem tudom…”

„Paranoiás vagyok, lehet…” – tette hozzá viccesen Anna, akit láthatóan zavar Dóri széthúzása és viselkedése a különböző helyzetekben. „Dórival sem ártana erről így beszélgetni, hogy hogyan látja a helyzetet” – reflektált Bálint a témára.

„Nem tudom, miért, de lehet, hogy tökre nem így van, csak én érzem, de úgy érzem, hogy néha falakba ütközünk. Elkapjuk a fonalat és akkor tudjuk őt támogatni, aztán jön valami és azt mondja, hogy nem, bezárkózik, aztán megint igen, aztán megint nem.” – folytatta Anna.

Exatlon: Dóri nagyon furcsa magyarázatot adott

„Pont azt mondtam délelőtt Ákosnak, hogy amióta bejöttek, azóta jelen van ez a kicsit érzékenyebb és mindent magára vevősebb vonal. Előtte két-három hétig nem jelentkezett semmi. Nem tudom, miért jön el mindig ez a pillanat, amikor egy kicsit hisztisebbé válik, mint alapjáraton.” – fogalmazott Bálint.

„Azt gondolom, hogy ha a vödör kiborul, akkor ez ki fog hatni egyre jobban a pályára, ami meg a teljesítményre, ami meg a hőn emlegetett legfontosabb végjátékon is a végzetünket tudná jelenteni, olyan értelemben, hogy ha veszítünk, akkor tőlünk meg el valaki.”

Jogerősen elítélték a férfit, aki a veronai buszbaleset áldozatainak rokonait zaklatta

A Fővárosi Törvényszék szerdán másodfokon helybenhagyta annak a férfinak a büntetését, akit az elsőfokú bíróság többrendbeli zaklatás vétsége miatt 1 év 6 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélt.