Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,56 Ft
Euró
394,14 Ft
Font
461,38 Ft
Bitcoin
70,528 $

Exatlon-Ákos elmondta, hogy miért nem akart barátkozni az Exatlonban

Ákos racionális magyarázatot arra, hogy miért nem akart igazán közel kerülni a csapattársaihoz, és volt olyan is, amit megbánt.

Fotó: Instagram/Szarka Ákos
Style

Hujber Dávid

Szerkesztő

Legutóbb Ákosnak kellett távoznia a versenyből, miután Dani legyőzte őt. Még egy medált is kapott Franciskától, amiről szintén mondott pár szót a kiesését követően. Sőt, Gelencsér Timinek azt is elárulta, hogy eredetileg meddig tervezett maradni.

Tanári módon beszélt a társai előtt, igazi sportemberként, aki remek értékeket adott az Exatlonnak, melynek ideje alatt tudatosan nem akart mélyebben barátkozni, emiatt is volt annak köszönthető, hogy az ötven nap alatt többségében tartotta a távolságot. Soron kívül Nagy tűz miatt kellett 50 embernek menekülnie egy budapesti társasházból

„Ez nagyon érdekes alapvetően, mert nem akartam senkihez így igazán közel kerülni, és ezt sokszor elmondtam a verseny folyamán, pontosan azért, mert aki közel kerül, az megütheti magát, megnyílik és sebezhető lesz.”

„Ez egy sport, erre úgy tekintettem az elejétől, de azért a korosztályból adódóan vele sokszor tudtam nagyon… nem is egy állásponton, hanem megérteni egymást Francival, és emiatt ezért tudtunk mélyebbeket, tanulságosabbakat beszélgetni egymással.” – mondta a TV2 kamerái előtt.

„Egyébként Andrisban is megláttam ugyanezt a potenciált, csak nekünk már rövid időnk volt együtt, rövid volt az ismeretségünk. Amit külön megjegyeznék, hogy Danival is pont az utolsó napon leültem és célzottan elkezdtem vele beszélgetni, mert tudtam, hogy most bármelyikünk is veszít, mi egymással a verseny folyama alatt már biztosan nem fogunk beszélgetni.”

Egészen elképesztő teste lett Gabriela Spanicnak, Gelencsér Timi is reagált rá

„Ott is egy olyat éreztem, hogy bárcsak nem csináltuk meg ezt korábban, mert akkor egy sokkal jobb barátság is kialakulhatott volna.” – tette hozzá Ákos, aki utólag megbánta, hogy nem nyitott hamarabb a társai felé.

Gulyás Gergely a Magyar-ügyről: aki ilyet tesz, nemkívánatos személy kell, hogy legyen

Mint fogalmazott, épeszű ember nem teszi ezt a feleségével, három közös gyermekük édesanyjával.