Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Súlyos gyulladást okoz a nyugati étrendre váltás

Súlyos gyulladást okoz a nyugati étrendre váltás

Súlyos gyulladást okoz a nyugati étrendre váltás
Fotó: unsplash | illusztráció

Afrikai étrendről váltottak, az eredmény komoly aggályokat keltett a kutatók körében.

A Nature Medicine-ben megjelent tanulmány szerint az afrikai étrendről nyugatira váltó embereknél már néhány hét után gyulladások alakulnak ki a szervezetben, csökken az immunválasz, ami különböző betegségekre hajlamosíthat.

A kutatásban, melynek során az immunrendszert és a gyulladásos markereket vizsgálták, 77 tanzániai férfi vett részt, akik közül egyesek két hétig nyugati, míg mások hagyományos afrikai étrendet követtek.

A kutatók a nyugati étrendre váltók vérében megnövekedett gyulladási értékeket mértek, míg azoknál, akik hagyományos afrikai ételeket fogyasztottak, javulást tapasztaltak ugyanazon markereknél.

A kutatók azzal magyarázzák az eredményeket, hogy az afrikai étrend, amely sok friss zöldséget, gyümölcsöt, babot és erjesztett ételt tartalmaz, segít enyhíteni a gyulladásokat, míg a nyugati étrend, mely feldolgozott és magas kalóriatartalmú ételekből áll, káros hatással van a szervezetre.

Mivel az étrend rohamosan változik Afrikában, és a nyugati trendeket követi, egyre több ember szenved ezek miatt, és már a rövid távú változások is drasztikus hatásokkal járhatnak – írja a MedicalXpress.