Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,26 Ft
Euró
393,63 Ft
Font
461,15 Ft
Bitcoin
69,923 $

Észak-Korea azt mondja, az ország összes koronavírus-fertőzöttje felgyógyult a betegségből

Az észak-koreai állami média már hetedik napja nem jelentett új koronavírusos megbetegedést, emiatt pedig kijelentették, hogy mindenki, aki az országban az első megerősített esetek óta elkapta a betegséget, meggyógyult.

Fotó: A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) virágot tesz egy emlékműre a háborús hősök phenjani temetőjében a két Korea közötti fegyverszüneti megállapodás aláírása 69. évfordulójának alkalmából 2022. július 27-én. MTI/AP/KCNA/KNS
Ázsia

Szabó Kata

Szerkesztő

A visszahúzódó sztálinista ország a járvány májusi kitörése óta szigorú egészségügyi politikát folytatott, noha többször lehetett hallani olyan híreket is, melyek szerint meglehetősen furcsa kezelési módokat javallottak a fertőzött emberek számára.

Az állami média ezt követően már-már zavarba ejtő pontossággal közölte a fertőzések, a halálesetek, a kezelésre szoruló betegek és a gyógyult személyek hivatalos adatait, Kim Dzsongun államfő pedig annak rendje és módja szerint a kormány vírusellenes kampányának élére állította magát, hogy mindenkiben tudatosuljon, kinek is köszönhető az ország sikeres járványkezelése.

Az észak-koreai média az eseteket egyébként „lázas megbetegedésként” említi, ahelyett, hogy a koronavírus elnevezést használná, mindennek pedig vélhetően a tesztelési kapacitás hiánya lehet az oka. Korábban a BBC szintén beszámolt az Észak-Koreában történtekről, ahonnan rendre kevés hivatalos információ áramolhat ki.

Az országban április vége óta csaknem 4,8 millió fertőzést regisztráltak és 74 halálesetet jelentettek hivatalosan, amivel a KCNA állami hírügynökség szerint 0,002 százalékra emelkedett az állítólagos halálozási arány.

Észak-Korea a világ egyik legrosszabb egészségügyi rendszerével „büszkélkedhet”, a kórházak rosszul felszereltek, intenzív osztályból rendkívül kevés van, a koronavírus kezeléséhez szükséges vakcinák és egyéb orvosságok száma pedig szintén nagyon alacsony.

Hogy mennyire nem érdemes készpénznek venni az Észak-Korea által közölt számokat, arra jó példa Dél-Korea, amely a legmodernebb egészségügyi rendszerével és széles körben beoltott lakosságával a hivatalos adatok szerint 0,12 százalékos halálozási arányt jelentett a koronavírus-fertőzések kapcsán.

Észak-Korea a 25 milliós lakosságából vélhetően egyetlen embert sem oltott be, ráadásul elutasította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) COVAX-programja által felajánlott oltóanyagot is.