Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,02 Ft
Euró
394,28 Ft
Font
457,87 Ft
Bitcoin
64,724 $

Észak-Korea elkezdte bővíteni újraindított atomreaktorát

Észak-Korea gyorsan bővíti plutóniumot előállító újrafeldolgozó reaktorát, alig néhány nappal azután, hogy kiderült, újraindította a létesítményt.

Fotó: MTI/AP/Ahn Jung Dzsun
Külföld

Borbély Fanni

Szerkesztő

A korábban szunnyadó Yongbyon nukleáris kutató létesítményt, amely képes uránt dúsítani nukleáris fegyverek számára, felújítják, ami arra utal, hogy Kim Dzsongun a termelés fokozását tervezi. Műholdfelvételek tanúsága szerint az üzemben építési munkálatok folynak, amelyek lehetővé tennék Észak-Korea számára, hogy 25 százalékkal növelje nukleáris anyagainak mennyiségét.

Az 5 megawattos reaktorról úgy vélték, hogy 2018 óta nem működik, és az újraindítás a Phenjan és Washington közötti nukleáris tárgyalások holtpontján történt, ami nem sok jót jelez előre. A reaktor plutóniumot állít elő, amely a magasan dúsított urán mellett az atomfegyverek építéséhez használt két kulcsfontosságú összetevő egyike.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető 2019-ben, az akkori Donald Trump amerikai elnökkel tartott második csúcstalálkozón felajánlotta a yongbyoni komplexum egy részének leszerelését, de a többi létesítményhez így sem nyúlt volna hozzá, a szankciók enyhítéséért cserébe. Ajánlatát azonban elutasították.

Jeffrey Lewis, a Middlebury Nemzetközi Tanulmányok Intézetének fegyverszakértője és professzora a CNN-nek nyilatkozva elmondta: „A Yongbyonban történt legutóbbi bővítés valószínűleg a fegyvergyártáshoz szükséges nukleáris anyagok termelésének növelésére irányuló terveket tükrözi”.

Az új terület körülbelül 1000 négyzetméteres, ami elegendő ahhoz, hogy további 1000 centrifugát helyezzenek el. Az 1000 új centrifuga hozzáadása 25 százalékkal növelné az üzem kapacitását a magasan dúsított urán előállítására. Hozzátette, hogy az építkezés összhangban van a korábbi erőfeszítésekkel, amelyek célja, hogy több centrifugát lehessen elhelyezni, és nagyobb mennyiségű uránt dúsítani.

A professzor szerint ha Észak-Korea a komplexumban jelenleg használt centrifugákat is korszerűsíti, akkor „jelentősen növelheti az üzem kapacitását”. Az amerikai tisztviselők is tudnak az üzemben folyó építkezésről, és elismerik, hogy az a fegyverminőségű uránkészletek növelésére irányuló terveket jelezheti.

Szerdán pedig Észak-Korea két ballisztikus rakétát lőtt ki, alig néhány nappal azután, hogy egy újfajta, lehetséges nukleáris képességekkel rendelkező cirkálórakétát tesztelt. A tevékenység felerősítette a félelmeket az egyik legveszélyesebb régióban, mivel Kim bővíti nukleáris arzenálját.

A dél-koreai hadsereg szerint a héten kilőtt két rakéta egy ismeretlen szárazföldi helyről indult, majd valahol a keleti partok közelében ért földet. A lépést valószínűleg Joe Biden és más világvezetők provokációjának szánták, mivel a ballisztikus rakétakísérletek sértik az ENSZ határozatait az északi fegyverprogramról, és valószínűleg diplomáciai választ váltanak majd ki.

Órákkal később a dél-koreai elnöki hivatal közölte, hogy szerda délután végrehajtotta első víz alatti indítású ballisztikus rakétakísérletét. Azt mondta, hogy egy 3000 tonnás tengeralattjáróról kilőtt, saját gyártású rakéta meghatározott távolságot repült, mielőtt eltalálta a kijelölt célpontot írja a Daily Mail.

A közlemény szerint a fegyver várhatóan segít Szöulnak elrettenteni a potenciális külső fenyegetéseket, erősíti önvédelmét és elősegíti a békét a Koreai-félszigeten. Joe Biden eközben kijelentette, hogy hajlandó találkozni Kimmel, de azt mondta, hogy egy ilyen találkozó előfeltétele az lenne, hogy komolyan elkötelezze magát nukleáris arzenáljának selejtezése mellett, ami valószínűleg nem fog megtörténni.

Bemutatta 101 pontból álló programját Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt

Sokkal több van ebben a városban! címmel muttata be programját Vitézy.

Megkapta az árcéduláját a Bayer Leverkusen egyik legnagyobb sztárja

A Bayer Leverkusen vezérigazgatója, Fernando Carro 150 millió eurós vételárat kérne a középpályás Florian Wirtzért, ezzel is jelezve, hogy a klub meg akarja tartani sztárjátékosát.