Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,05 Ft
Euró
393,41 Ft
Font
460,77 Ft
Bitcoin
70,305 $

Elvontatta a sevillai buszt a Barcelona, már nyolc ponttal előzik a Real Madridot

Ez a forduló a katalánoké volt, az első hatból csak Xavi csapata tudott győzni.

MTI/EPA/Alejandro Garcia
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő

Amennyire létfontosságú volt a Valencia elleni hétközi győzelme a Real Madridnak, annyira betett nekik Benzema sérülése, amit a mai, Mallorcán elszenvedett vereségük is igazolt. Ancelottiéknak pedig nagyon úgy tűnik, hogy elúszik az idei címvédés.

A Barcelona ugyanis ezúttal sem tette meg azt a szívességet, hogy pontot hullajtson, pedig a 16. helyen tanyázó Sevillának nagyon kellett volna a siker, hiszen alig két pontra vannak a kiesőzónától. Soron kívül Nagy tűz miatt kellett 50 embernek menekülnie egy budapesti társasházból

Úgy tűnt, hogy a passzív, leginkább védekezésre épülő stratégiájuk be is válhat, mivel a Barcelona sikertelenül kereste a rést a pajzson az első félidőben, aztán a másodikra csak megtalálták a receptet.

Jordi Alba 58. percben szerzett találatával jelezték a katalánok, hogy ez a tikitaka már nem az az erőtlen és kiszámítható fajta, amit az elmúlt években láttunk, hanem taktikus, veszélyes, és ami a legfontosabb: hajszálpontos.

Az egygólos előnyt Gavi és Raphinha tíz-tízperces különbségekkel gyorsan megtriplázta – mindkét támadás tökéletesen végigjátszott, befejezőemberre komponált volt, Raphinha nem mellesleg fantasztikusan játszott a második félidőben. A Barcelona pedig végül magabiztos győzelmet aratott a Camp Nouban, nyolc pontra növelve az előnyét a bajnokság élén.

Ennyi volt, Xabi Alonso biztosan nem lesz Szoboszlaiék edzője

A legfrissebb hírek szerint a Liverpool kiszállt a versenyből, így nem Xabi Alonso fogja követni a távozás előtt álló Jürgen Kloppot a kispadon.