Kiderült, meggyilkolhatták-e a magyar ikerpárt Skóciában
Újabb informátor tett közzé információkat a Huszti-ikrek halála kapcsán, ami továbbra is sok kérdést vet fel az ügyben.
Amit biztosra vehetünk, az az, hogy Huszti Eliza és Huszti Eliza már nincsenek életben, a hatóságok megtalálták a két holttestet. Nem egyszerre bukkantak rá a holttestekre, de a megtalálások között csak minimális idő telt el, és azok nem voltak messze egymástól.
Heteken át zajlott a keresés, a család sokáig bízhatott abban, hogy a két nő csak új életet akart kezdeni, ám ennél messze szomorúbb a történet. Az ügyet bonyolítja, hogy rendkívül sok a kérdőjel az eltűnés és a két haláleset kapcsán is, addig a rendőrség csak nagyon kevés információt oszt meg.
Ami felettébb furcsa, hogy SMS-ben bontották fel a bérleti szerződésüket, addig az édesapa biztos benne, hogy ez nem így történt, valaki más vagy mások tehették ezt meg a lányai helyett, akiket meggyilkolhattak. Még mindig nyomoznak az ügyben, és már a boncoláson is túl lehetnek a hatóságok, az igazságügyi orvosszakértők.
Gyanús körülmények ide vagy oda, a rendőrség nem talált nyomot arra vonatkozólag, hogy az ikerpárt megölték, egyszerűen nincs idegenkezűségre utaló jel. A Blikk a Scottish Daily Expresszre hivatkozva írja azt, hogy egy informátor szerint a rendőrök már biztosak abban, hogy a lányokat nem ölték meg.
NE HAGYD KI
Ha ez igaz, adódik a kérdés, mi történt valójában, mi vezetett az ikerpár tragikus halálához. A nyomozás lezárását követően minden bizonnyal részletes tájékoztatást fog adni a rendőrség, hogy milyen következtetésekre jutottak az ügyben.