Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,60 Ft
Euró
394,89 Ft
Font
462,53 Ft
Bitcoin
62,651 $

Hiába kértek előrehozott béremelést az ápolók, az Emmi nem volt hajlandó megtenni

Az egészségügyi szakdolgozók nem kapták meg az általuk belengetett béremeléseket, a minisztérium indoklása szerint azért történhetett mindez így, mert korábban már sokszor, többféle módon megköszönték a munkájukat.

MTI/Balázs Attila
Belföld

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A Népszava értesülései szerint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) az Emberi Erőforrások Minisztériumának címzett levelében arra kérte a tárcát, hogy a január 1-re időzített 21 százalékos béremelésüket hozzák előre július 1-re.

Az Emmi válaszlevelében Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár részletezte, mennyi mindent tett már a kormány az érintettekért, ezért nem kívánja teljesíteni a MESZK kérését. Soron kívül Szentkirályi Alexandrának „esze ágában sincs” visszalépni, „győzni akar”

2019 és 2021 között 72 százalékkal emelték a béreket, továbbá tíz nap pótszabadságot kaptak az egészségügyben dolgozók, 2020-ban pedig egyszer bruttó 500 ezer forintos támogatásban részesültek.

Mindezeken felül megemlíti, milyen sokféle módon és milyen sokszor köszönték meg az érintetteknek a koronavírus-pandémia során végzett áldozatos munkájukat, miközben határozottan kijelentette, nem akarják előrehozni a béremelést, mivel koncepciójuk sincs az ütemtervvel kapcsolatosan.

A MESZK elnöke, Balogh Zoltán a lap megkeresésére a következőképpen nyilatkozott az ügyről:

„Ebben a szituációban inkább ne jött volna válasz, nem ezt vártuk. Ausztriában, a skandináv országokban, szinte mindenhol most intézkedési csomagokat állítanak össze annak érdekében, hogy a járvány következő ciklusaiban is legyen elég szakdolgozó a betegágyak mellett.”

Balogh hozzátette, a MESZK a napokban hozta nyilvánosságra országos felmérését, amelyben a megkérdezettek nagy többsége felhatalmazza a szervezetet egy országos tiltakozás megszervezésére.