Clouds
21 Budapest
Dollár
344,39 Ft
Euró
370,61 Ft
Font
431,39 Ft
Bitcoin
26,860 $

Ellepik a kínai autók a német piacot

Fotó: Geely
Európa

Szabó Kata

Szerkesztő

Egyre nagyobb arányban jelennek meg a kínai autók az autógyártásáról is elhíresült német piacon.

Az állami statisztikai hivatal jelentése szerint az év első negyedévében az összes importált elektromos jármű 28,2 százaléka Kínából származott. A szám önmagában is beszédes, azonban még inkább azzá válik, ha hozzátesszük, hogy a tavalyi év azonos időszakában ez az arány még csak 7,8 százalék volt.

Soron kívül 5G-tornyokat akart megsemmisíteni egy oltásellenes összeesküvés-elméletet valló nő

Ezzel párhuzamosan a német járművek Kínába irányuló exportjában jelentős, 23.9 százalékos visszaesést regisztráltak az előző év azonos időszakához képest, ezért nem meglepő, hogy néhány hónappal ezelőtt számos gyártó úgy döntött, hogy csökkenti autóinak árait a kínai piacon, hogy legalább a vevők egy részét megnyerje.

A probléma nem csak a német autókra jellemző, ugyanis hasonló a helyzet a japán márkák esetében is. A kínaiak egyszerűen a hazai márkák és járművek felé fordultak, amelyek olcsóbbak, és már specifikációban sem maradnak el a nyugati gyártók modelljeitől.

A német piac más területeken is erősen Kína-függővé vált, ugyanis az első negyedévben importált PC-k 86%-a, az okostelefonok 67,8%-a és a lítium-ion akkumulátorok 39,2%-a is Kínából származott.

„Számos, a mindennapi élethez szükséges termék, valamint az energiaátalakításhoz szükséges áruk ma már nagyrészt Kínából származnak”, közölte a hivatal, megerősítve, hogy a német gazdaság nagymértékben függ a kínai gazdaságtól.