Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,26 Ft
Euró
394,64 Ft
Font
461,03 Ft
Bitcoin
64,655 $

Több élelmiszeripari szövetség szerint is fenntarthatatlan az árstop

Úgy vélik, ez már bőven túlmegy az ideiglenesség határán.

Twenty20
Belföld

Bense Róbert

Szerkesztő

Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke és Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkárhelyettese is arról beszélt, hogy a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan.

„Egészen biztos, hogy a következő időszakban további élelmiszerár-emelkedés lesz” – mondta Máhr az ATV Start műsorában, hozzátéve, hogy minden megvett terméknek a harmadát adó formájában beszedi a kormány, hiszen a 27%-os ÁFA mellé még az extraprofitadót is hozzá kell számolni. Soron kívül Helyszíni fotókon a Ferihegyi repülőtérre vezető úton történt halálos baleset

„Nem kívánom kommentálni, mindenki gondolja végig” – folytatta, majd kiemelte, hogy az élelmiszer áfáját le kellene csökkenteni 5%-ra, ugyanis a magas adó önmagában is árgerjesztő. Éder Tamás is ezt szorgalmazná, szerinte ennek valós árcsökkenés lenne az eredménye, mint ahogyan azt már korábban is tapasztalhattuk bizonyos termékeknél.

Éder szerint bár javarészt a világpiaci hatásoknak köszönhető az emelkedés, Magyarországon nő a leggyorsabb ütemben az élelmiszerek ára, hiszen az EU átlagos élelmiszer-inflációjához még hozzáadódik a forint euróhoz képesti gyengülése is.

A szakember szerint az energiaárak emelkedése még csak ezek után tevődik rá a mostani árakra, a folyamatos drágulás ugyanakkor ösztönözheti a tudatosabb vásárlást, valamint az „alsóbb polcos” termékek népszerűségének megugrását – írta meg az ATV.