Egymás ellen versengenek az univerzumban található csillagok

NASA
not image

Kulcsár Péter

2021.április.21 - 23:47

Japán kutatók rájöttek, hogy a csillagok végső formája és nagysága attól függ, mennyire bizonyultak sikeresnek a környéken található égitestekkel való versengés során.

A felfedezés valóságos sokként érte az asztronómus társadalmat, a csillagászok ugyanis régóta azt feltételezték, hogy az újonnan létrejött csillagok belső magja, illetve az elhalt csillagok után fennmaradt anyagok sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak.

Ha igazak a The Astrophysical Journal Letters tudományos folyóiratban közzétett tanulmány hipotézisei, akkor alapjaiban kell átfogalmazniuk az asztrofizikusoknak mindazt, amit korábban a világűrről gondoltak.

Japán tudósok az Orion-köd galaxishalmazában frissen keletkezett csillagokat figyelték meg a magjaikban található gázok koncentrációjának és sűrűségének vizsgálatával, ezáltal tisztább képet kaptak arról, miként fejlődhettek ki.

Rájöttek, hogy a mag tömege elenyésző mértékben járult csupán hozzá a csillag végső méretéhez és tömegéhez, amelyből kifolyólag arra a következtetésre jutottak, hogy az újonnan kialakult csillagok valójában egymással mérkőznek meg a közelben lévő kozmikus gázok bekebelezéséért.

Kutatóknak még ellenőrizniük kell elméleteik hitelességét, ezért az elkövetkező hónapokban az univerzum más szegleteiben is elvégzik majd a szükséges vizsgálatokat, ezáltal kiderülhet, igazuk-e volt, vagy sem.

Bármi is legyen a végeredmény, a csillagok kompetitív akkréciós modellje arra utal, hogy a forró égitestek környezete kulcsfontosságú szerepet játszhat a fejlődésükben, így a jövőbeni kísérletek és megfigyelések során nem lehet mindössze egy vákuumban lebegő objektumként gondolni a csillagokra, hiszen egy sokkal bonyolultabb, komplexebb közegben létezhetnek.