Mesterséges esővel próbálja legyőzni az 50 Celsiusos hőséget az Egyesült Arab Emírségek

Fotó: Twitter/Hussein Bangash
not image

Nagy Noel

2021.július.22 - 21:16

A természet törvényei alapján nem lenne valami gyakori jelenség, hogy monszunszerű eső szakad Dubaj legforgalmasabb autópályáira, amely miatt még vezetni is nehézkes.

Ha Délkelet-Ázsiáról lenne szó, akkor az megmagyarázható lenne, de az Egyesült Arab Emírségekről beszélünk, ahol a nyári hőhullám kellős közepén egyáltalán nem ritka, hogy a hőmérőn 50 Celsius-fok feletti hőmérséklet látható.

Ennek érdekében pedig meglehetősen innovatív eszközhöz nyúlt az emírségek meteorológiai központja, ugyanis drónok segítésével csapadékot keletkeztetnek a felhőkben, amelyek olykor igen heves esőzések formájában nyilvánulnak meg – szúrta ki az Independent.

Mivel a közel-keleti olajmonarchiában mindössze átlagosan 10 centiméter csapadék esik évente, ezért a nyarak kifejezetten elviselhetetlenek tudnak lenni a szárazsággal és a hőséggel, ez azonban nem sokáig marad így.

A mesterséges esőt dróntechnológiával idézik elő méghozzá úgy, hogy elektromos töltéseket szabadítanak fel a felhőkben, amelyek ezt követően összetapadnak és csapadékot keletkeztetnek – ez pedig eddig jól működik.

Al Ain városában például jelentős csapadékot sikerült ezzel generálni, amely kifejezetten csúszóssá tette az utakat. Mint a brit lap is kiemeli, az Emírségek egyébként 2017 óta meglehetősen komolyan veszi a nagy szárazság okozta gondokat, legalább 15 millió dollárt fektettek be azóta 9 különböző esőgeneráló projektbe.

Az elektromos töltések felszabadítása egyébként azért is egy preferált technológia a mesterséges eső generálására, mert igényel különböző vegyi anyagokat, így még a környezetre sincs feltételen káros hatással.