Sophie Scholl 1921-ben született, Magdalena és Robert Scholl hat gyermeke közül a negyedik volt. Robert a német kisváros, Forchtenberg polgármestere volt, és ellenezte a nácizmust. Hans, a házaspár másik gyermeke, aki három évvel idősebb volt Sophie-nál, a szülei elleni egyértelmű lázadásból csatlakozott a náci ifjúsághoz.

A valóságot és a vezér iránti odaadást felismerve azonban kilépett a politikából, és Münchenbe ment, Sophie viszont óvónő lett, és ápolónőként jelentkezett egy olyan közszolgálati szervezetbe, amelyben az állampolgároknak a háború közepette kellett valamilyen kötelező jellegű szolgálatot teljesíteniük.

Ott volt az egyik harci fronton, és ez a valósággal való közvetlen érintkezés egészen átformálta őt: néhány hónappal később Münchenben csatlakozott bátyjához, Hanshoz, majd filozófiát és biológiát kezdett tanulni. Ott találkozott más fiatalokkal, akik ugyanúgy látták a német valóságot, és akiket szintén nem csábított el a nácizmus.

Össze akartak fogni és cselekedni akartak, így megalakult a csoport, mely a Scholl testvérekből és néhány barátjukból állt, akik világosan látták, hogy a társadalmat egy gyilkos hipnotizálta, és úgy gondolták, hogy meg kell próbálniuk felnyitni a szemét – de legalábbis az emberekét.

Tisztában voltak a Gestapo, a másként gondolkodók ellenőrzésére, elhallgattatására, üldözésére és megölésére szolgáló fő állami intézmény tevékenységével, amely a polgárok minden cselekedetét figyelte. Bár talán anélkül, hogy teljes mértékben tudatában lettek volna annak, hogy milyen konkrét kockázatnak vannak kitéve.

Sophie indulása a Hitlen-ellenes úton

Mialatt Sophie az egyetem első évében volt, behívták egy fegyver- és lőszergyárba dolgozni, ekkoriban az apját bebörtönözték, mert egy magánbeszélgetésben kritizálta Hitlert – állítólag a társaság egyik tagja jelentette őt a Gestapónál. Másrészt a bátyja és néhány barátja csoportot alapított, hogy felhívják a figyelmet a totalitárius államra.

Sophie akkor szerzett tudomást erről, amikor véletlenül kapott egy röpiratot az egyetemen, és hirtelen úgy érezte, hogy a kilátások kevésbé sivárak. Azonnal csatlakozott a Fehér Rózsa nevű csoporthoz, amely Willi Grafból, Christoph Probstból és Alexander Schmorellből, valamint a bátyjából állt. Az volt az elképzelésük, hogy passzív és képzeletbeli ellenállást gyakoroljanak Hitlerrel és népével szemben – fokozatosan tudatosítani másokban, hogy mi történik.

A Fehér Rózsa akciója

A Fehér Rózsa fiatal tagjai megírták a röpiratokat, titokban elvitték a nyomdába, majd a kar közelében lévő folyosókon, tantermekben és utcákon ledobták, vagy postán elküldték különböző címekre. Kiáltványaik néhány hét alatt elterjedtek, és sokan csodálkoztak, hogy kik voltak azok, akiknek volt bátorságuk ehhez. A hatóságok sem tudták megtalálni azokat, akik titokban terjesztették ezeket a szövegeket, annak ellenére, hogy a Gestapo minden emberét és besúgóját e kockázatos akció kitervelőinek nyomába küldte.

Sophie küldetése

A Fehér Rózsa másik négy tagja eleinte nem akarta, hogy Sophie részt vegyen a csapatban, ugyanis az akkori előítéletekkel együtt túl kockázatosnak látták a feladatot egy nő számára. Sophie azonban rávezette őket, hogy a hatóságok is ugyanígy gondolkodnak, és így aztán könnyebb lesz elvégezni a feladatát.

A gondolatmenet a következő volt: hogy lehet egy fiatal, vonzó lány egy ellenálló csoportban?

A csúcspontot jelentő akció

1943. február 18-án a Scholl testvérek egy bőröndnyi Fehér Rózsa szórólappal érkeztek a müncheni egyetemre; ezeket diszkréten szétszórták a folyosókon, amíg az összes diák az órákon volt, akik amikor kijöttek, megtalálták az üzenetet. Ezen kívül a maradék röplapot Sophie ledobta az épület legfelső emeletéről – a címlap pedig elég szókimondó volt:

„Hitler szájából csak hazugságok jönnek ki”.

A csoport sikerélménye azonban rövid életű volt: Jakob Schmid, az egyetem karbantartója látta, hogy Sophie a röplapok eldobása után gyorsan elszaladt, a férfi pedig utána is eredt, és amennyire tudta, feltartóztatta a két testvért. A diákok riasztották a hatóságokat, majd feljelentették őket, és senki sem lépett a védelmükre.

A Scholl testvérek lakásában megtalálták Christoph Probstot, egy másik évfolyamtársukat, és az egyetemen végigrepülő szövegek eredetijeit. A Gestapo ezt követő kihallgatása brutális volt, Sophie-t azonban hajlandóak lettek volna szabadon engedni, ennek ellenére ő bevallotta, hogy a Fehér Rózsa egyik tagja volt, de nem nem törte meg a kínzás, nem adta ki a szervezet többi tagjának nevét.

A Scholl testvérek pere

Három nappal a letartóztatás után bíróság elé állították őket – a Schollok édesanyja be akart menni a tárgyalóterembe, de az őrök megakadályozták ebben. A tárgyalás gyors és elfogult volt, a védőügyvéd meg sem próbált igazságot tenni, nem mutattak be bizonyítékokat, sem pedig tanúkat – rekordidő alatt végrehajtották az ítéletet.

A vádlottat hazaárulással vádolták, az ítélet pedig halálbüntetést volt. Elbúcsúzhattak a szüleiktől, és beszélhettek egymással, amíg el nem jött a guillotine ideje.

„Ilyen szép, napsütéses nap, és nekem mennem kell. Valakinek el kellett kezdenie. Amit mi mondtunk és írtunk, azt sokan mások is így látják. Mit számít az én életem, ha rajtunk keresztül, a mi tetteinknek köszönhetően sokan mások is felébrednek és cselekednek?”

– fogalmazott Sophie azon a végzetes napon.

(Clarín)