Egy friss kutatás szerint a nők és a fekete bőrűek 90 év felett is nagyobb eséllyel lesznek demensek.
A 90. életévüket mentálisan egészségesen betöltő emberek sincsenek teljes biztonságban a szellemi hanyatlással szemben. Egy átfogó amerikai kutatás kimutatta, hogy a demencia kockázatát kilencven felett is jelentősen befolyásolja a nem, a származás és a genetika.
A Kaliforniai Egyetem Davis-i Egészségügyi Központja és a Kaiser Permanente kutatói a LifeAfter90 elnevezésű projekt keretében több mint 800, átlagosan 92 éves résztvevő egészségügyi adatait vizsgálták meg. Az érintettek orvosi kórtörténete sok esetben egészen az 1960-as évekig nyúlt vissza.
„Más, 65 év felettiek körében végzett vizsgálatokból már tudtuk, hogy különbségek vannak a demencia előfordulásában, és a nőket nagyobb kockázat fenyegeti, arról viszont nem volt információnk, hogy ez kilencven felett is igaz-e. Meg kell értenünk, kiket érint leginkább a demencia ebben a korban, és hogyan befolyásolja a folyamatot az Alzheimer-kór fő kockázati génje, az APOE” – mondta Rachel Whitmer, a kutatás rangidős szerzője.
Az idősebb nők
Az elemzés megállapította, hogy a 90 vagy annál idősebb nők körében kétszer akkora volt a demencia kialakulásának valószínűsége, mint a férfiaknál. A ScienceDaily beszámolójában felidézett eredmények szerint a faji és etnikai eltérések is megmaradtak a legidősebb korosztályban, így a fekete bőrű résztvevőknél 75 százalékkal magasabb kockázatot mutattak ki az ázsiai származásúakhoz képest.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
„Megdöbbentő, hogy a fiatalabb felnőtteknél megfigyelt faji és etnikai különbségek a demencia kockázatában az élet tizedik évtizedében is fennmaradnak. A fekete és a hispán résztvevőknél szignifikánsan magasabb volt a demencia előfordulási aránya, mint a fehér és ázsiai résztvevőknél” – fogalmazott Hilary Colbeth, a tanulmány első szerzője.
A szakemberek áttekintették az Alzheimer-kórhoz szorosan kapcsolódó APOE gén hatásait is. A védőhatású APOE2 variáns jelenléte kilencvenéves kor felett is 60 százalékkal csökkentette a betegség kialakulásának esélyét.
Az APOE4 elnevezésű kockázati génváltozó összetettebb képet mutatott. Bár a teljes vizsgált csoportban nem növelte számottevően a demencia gyakoriságát, a férfiaknál és a fekete bőrű résztvevőknél mégis érezhetően megemelte a megbetegedés kockázatát, utóbbi csoportban csaknem a duplájára.
„Bizonyítékot találtunk arra, hogy az APOE4 kilencvenéves kor felett eltérően hat a férfiakra és a nőkre. Ez arra késztetett minket, hogy közelebbről is megvizsgáljuk, miként befolyásolják az APOE genotípusok a halandóságot a demenciával élő és anélkül élő kilencvenévesek körében” – fejtette ki Colbeth.
A kutatók arra is figyelmesek lettek, hogy több résztvevő magas vérnyomás vagy magas koleszterinszint ellenére sem mutatott kognitív hanyatlást évtizedekkel később sem. Mások az APOE4 jelenléte ellenére érték el a kilencvenéves kort mentális hanyatlás nélkül.
A tudósok most azokat a biológiai és környezeti tényezőket elemzik, amelyek megvédhették ezeket az egyéneket a szellemi leépüléstől. „Az orvosoknak tudniuk kell, hogy bizonyos csoportok magasabb vagy alacsonyabb kockázatnak vannak kitéve. Nem tételezhetjük fel egyszerűen azt, hogy ha valaki egy magas kockázatú csoportból demencia nélkül éri meg a kilencven éves kort, akkor már biztonságban van” – fogalmazott Whitmer.



