Demcsák Zsuzsa az első élő show után: „Nem vagyok Tóth Andi”

Fotó: Instagram/Dancing with the Stars
not image

Takács Petra

2021. szeptember 28. - 14:22

Demcsák Zsuzsa a Mokkának adott interjút, és mondott pár szót a szombati eseményekről, amik nagyon meghatották.

Zsuzsa már nagyon várta a szombat estét, és egy olyan oldaláról ismerhettük meg a Dancing with the Stars 2-ben, amire eddig nem volt példa. Rögtön a nagy kedvencével,. Keringővel nyitott, amivel meggyőzte a nézőket, és továbbjuttatták.

Zsuzsa azonnal elsírta magát a produkciója végén, és még mindig ennek hatása alatt van, amikor szóba kerül a szombat este, mely a vártnál is különlegesebb volt. „Azt hiszem, az a rengeteg feszültség, ami felhalmozódott bennem, az ott egy pillanat alatt kitört.”

Katartikus élményről számolt be a DWS2 sztárja, és mindent elfelejtett, amikor vége lett a produkciónak, csak átadta magát az érzésnek és sírt. Érdekesség, hogy még nem nézte vissza a táncot, már csak amiatt sem, mert szerinte vétett pár hibát, és ezek olyan hibák voltak, amelyeket a próbákon egy alkalommal sem követett el.

Zsuzsa hangsúlyozta, felszabadító érzés volt számára a tánc, és amikor megszólalt a gyerekkórus, elvesztette a fonalat, ott minden megszűnt létezni számára, és nem is emlékszik a részletekre. „Azt hiszem, ez nagy pillanat volt.”

„Nekem lépésről lépésre kell fejlődnöm, és tudok is fejlődni, mert egy-egy katarzissal tudok egy következő lépcsőfokra emelkedni.” – mondta Zsuzsa a választott táncról, mert egy totálisan más szerepben valószínűleg nem tudta volna hozni ezt a teljesítményt, legalábbis egyelőre.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra.