Curtis és Majka nagyot mentek ezzel a szelfivel

not image

A T-800-as

2021.február.27 - 00:13

A két rapper az egyik legerősebb duó a magyar zeneiparban, a számok is önmagukért beszélnek, most pedig jöhet az új közös daluk.

Hihetetlen, hogy ez a két fiatalember mekkora utat jártak be a híresség vezető úton. Mindketten mélyről zárkóztak fel és lettek Magyarország nagy sztárjai, akikért emberek százezrei rajonganak és izgatottan várják a dalaikat.

Ugyan mindketten megállják a helyüket szólóban, igazán ketten tudnak úgy tarolni, mint talán senki más. Erre már nem egy példát láthattunk és az évek alatt történelmet is írtak a YouTube-on a különböző klipekkel.

Szemernyi kétségünk sincs, hogy a színpadra születtek, arra hogy szórakoztassák az embereket és sikeresek legyenek. Majka például Való Világnak köszönhette, hogy megismerte az egész ország, ami azonban csak ugródeszka volt számára és attól a ponttól kezdve rajta múlott, hogy mit ér el.

Curtis nem zárta ki a lehetőséget, hogy legyen még egy gyermeke

Curtis útja sem volt sima és volt pár bukkanó, részben közöttük is, de kibékültek és egy ideje újra közösen dolgoznak. A hiba a gépezetben a koronavírus, ami miatt egyetlen egy koncertet sem rendezhettek az elmúlt hónapokban.

Most azonban forog az új klip, amiről pillanatnyilag nem sokat tudni, kivéve azt, hogy nagyon elegánsak lesznek benne a srácok. A jelek szerint remek a hangulat, és erről osztott meg most Curtis egy szelfit.