Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,56 Ft
Euró
394,14 Ft
Font
461,38 Ft
Bitcoin
70,528 $

Csuti előre közölte a szerelmével, mindig harmadik lesz az életében, aminek egyszerű oka van

A nemcsak nagyon jóképű Csuti igen fair módon közölte a szerelmével, hogy csak harmadik lehet az életében, miután a két gyereke mindennél fontosabb számára.

Fotó: Instagram/Szabó András
Style

Takács Petra

Szerkesztő

Jó látni azt, hogy Csuti messze boldogabb, mint korábban, és ebben rengeteg szerepe van a szerelmének, aki több mint megértő vele. Egy igazán nehéz időszakban ismerkedtek meg, hiszen Csuti padlóra került, miután tönkrement a házassága.

Kulcsár Edina pedig már egy ideje együtt van Varga Márkkal, így Csutinak finoman szólva sem voltak jó hetei és hónapjai. El kellett fogadnia a tényt, hogy ez nem működhet tovább, és szerencsére hamar rátalált a szerelem, akiről a TV2 reggeli műsorában osztott meg újabb részleteket.

Csuti a Mokkának adott interjújában beszélt arról, hogy milyen boldog a párja mellett. „Szépen haladunk előre, egyre többet tapasztalunk egymásból.” Hangsúlyozta, már túl van azon a meglepetésen, azon a csomagon, ami az év elején várta, miközben egyre többet tud adni magából. Soron kívül Nagy tűz miatt kellett 50 embernek menekülnie egy budapesti társasházból

Tóth Gabi reakciója az angol-magyar után

Kapcsolatuk legerősebb alapját a folyamatos kommunikáció jelenti, mindent megbeszélnek, és mélyen teszik ezt meg. Csuti szerint nagyon más ebben a kapcsolatba, mint amikor Edinával volt együtt, kis túlzással valóban minden más. Rendkívül intelligensen beszélt erről, miközben mindig figyel arra, hogy a másik felet is tiszteletben tartsa, sokat vehetnének róla példát, mi is nagyon drukkolunk nekik.

Lapozó: 1 2

Gulyás Gergely a Magyar-ügyről: aki ilyet tesz, nemkívánatos személy kell, hogy legyen

Mint fogalmazott, épeszű ember nem teszi ezt a feleségével, három közös gyermekük édesanyjával.