Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,38 Ft
Euró
393,57 Ft
Font
460,35 Ft
Bitcoin
70,199 $

Kigyúrva nyírta a füvet Csuti a kertben, így hangolt az angol-magyarra

Csuti, Kulcsár Edina volt férje is nagyon nagy várakozással tekintett előre a magyar válogatott mérkőzése miatt az angolok ellen.

Fotó: Instagram/Szabó András
Style

Takács Petra

Szerkesztő

Csuti az utóbbi időben még inkább középpontba került a médiában, először a szakítása/válása miatt. Heteken át minden a drámai szakításról szólt, bár erre rátett még egy lapáttal az is, hogy Kulcsár Edinának új szerelme lett Varga Már személyében.

A volt férj sem búslakodott sokáig, összeszedte magát, majd randizgatni kezdett. Igen hamar talált rá az új szerelem, ami azóta is tart, és sokan egyenesen elájultak a barátnőjétől, akit csodaszépnek tartanak. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

Teljesen más karakter, mint Edina, nemigazán lehet összehasonlítani őket, a munkájuk is más. A követők rendkívül elégedettek, és szerintük Csuti nagyon szerencsés, hogy egy ilyen nő van mellette.

Curtis egy nagyon formás női fenékre hajtotta a fejét egy mosdóban (fotóval)

Szóval mindkét oldalon nagy a szerelem, és a jelek arra mutatnak, hogy sokáig együtt lehetnek. Sőt, Edina és Márk alig pár hónap után már közös tetoválást is csináltatott, amivel pár embernél kiverték a biztosítékot.

Lapozó: 1 2