Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
367,78 Ft
Euró
392,63 Ft
Font
458,53 Ft
Bitcoin
61,653 $

A csehek is hajlandók spórolni, amin csak tudnak, de a fűtésről nem mondanak le

Ehelyett azt javasolják, a kormány költsön kevesebbet a környezetvédelemre, s többet a szociális támogatásokra, hogy megóvják az embereket az elszegényedéstől.

Fotó: Unsplash
Európa

Koós Alexandra

Szerkesztő

Mivel az éves infláció meghaladja a 17 százalékot, az energiaárak pedig az egekben vannak, a csehek többsége is ott spórol, ahol csak tud, ennek érdekében felülvizsgálják a kiadásaikat, ám egy felmérés szerint a megkérdezettek 80 százaléka még így is erőteljesen érzi a válság hatásait.

A STEM közvélemény-kutató intézet adatai alapján ebben legfőképp az alacsony jövedelemmel rendelkezők, az idősek és az egyedülálló szülők érintettek, akik számára jóval nagyobb gondot okoz a megélhetés ma, mint korábban. Soron kívül Beindult a szezon, ezek most a slágerországok a magyarok körében

A legtöbben az élelmiszereken igyekeznek spórolni, főként azzal, hogy az akciókat keresik, illetve nagyobb árengedményeknél táraznak be jobban az alapvető termékekből, mindemellett a válaszadók kétharmada kevesebbet jár étterembe, és nem költ annyit sportra, kultúrára és utazásra.

Jaromír Mazák, a STEM szakértője úgy véli, hogy Csehország modern történetét tekintve példa nélküli az a válság, amin most keresztül mennek, ezzel pedig a megkérdezettek 60 százaléka is egyetért, mondván, az elmúlt évben jelentősen romlott a helyzetük, ami a legmagasabb arány az elmúlt 30 évben.

Emellett a háztartások 20-25 százalékának nincs megtakarítása, ezért ha nagyobb kiadással kell szembenézniük, akkor az egész havi költségvetés átalakítására szükség lesz, ami nehézséget jelent számukra.

A közepes jövedelemmel rendelkező családoknak az okoz gondot, hogy korábban jelentős jelzáloghiteleket vettek fel, amikor még a covid-járvány előtti években optimistán tekintettek a jövőbe, most pedig aggodalommal figyelik a helyzet alakulását.

A Median közvélemény-kutató cég felméréséből az derült ki, hogy a csehek 90 százaléka helyzetének romlására számít a következő hónapokban, a válaszadók harmada pedig immár két állásban dolgozik vagy plusz jövedelemforrást keres – írta a Radio Praha.

Az viszont érdekes eredmény, hogy a megkérdezettek 42 százaléka nem tervezi lejjebb tekerni a fűtést, 29 százalékuk pedig csak 1 fokkal, míg 39 százalék valamivel jobban is, ha nincs otthon vagy alszik, s mindössze 6,9 százalék fogja jelentősen mérsékelni a hőmérsékletet, ahogy a kormány kérte.

A csehek többsége inkább az új ruhákon és az elektronikai cikkek cseréjén spórolna a fűtés helyett, többségük pedig úgy érzi, hogy a kormánynak kevesebbet kellene költenie a környezetvédelemre, és többet a szociális támogatásokra, hogy megóvják az embereket az elszegényedéstől.

Már több mint 11 ezer embert evakuáltak egy elszabadult vulkán miatt

Eddig összesen több mint 11 ezer embert kellett kimenekíteni egy elszabadult vulkán miatt Indonézia északi részén.