Dollár
432,50 Ft
Euró
420,54 Ft
Font
470,25 Ft
Bitcoin
19,424 $

Csányi Sándor tagad: nem a befolyásos szülők döntenek az utánpótlás-válogatottakról

Fotó: Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a szövetség rendes évi közgyûlése után tartott sajtótájékoztatón a telki edzõközpontban 2018. április 27-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
not image

Fazekas Kiara Barbara

2022. január 27. - 11:03

Fehér Csaba viharos körülmények között távozott az MLSZ utánpótlás-válogatottak szakmai vezetői posztjáról másfél év után, a szövetség elnöke most elmondta, mit gondol a nyilatkozatairól. 

Fehér Csaba számára véget ért a kaland az MLSZ-nél, ahonnan, állítása szerint úgy jött el, hogy tiszta vizet öntene a pohárba, nem fogadott el végkielégítést, hogy elmondhassa, miért is állították fel. Több nagy port kavart kijelentése is volt, többek között az, hogy hibázott, amikor engedte, hogy „a sportigazgató beleszólhasson az U21-es válogatottnál Gera Zoltán szakmai stábjának összetételébe”, de még ennél is volt tovább. 

„Sportigazgató elvárta tőlem, hogy az általa befolyásosnak gondolt szülőkkel egyeztessek a válogatási elveinkkel kapcsolatban. Az én felfogásom szerint egy átlagos utánpótlásedzőnek sem szabad szakmai kérdéseket szülőkkel megvitatnia, egy MLSZ-alkalmazottat pedig kimondottan hiteltelenné tesz, ha egyik nap a klubok iránti elvárásairól tart előadást, másnap pedig apukáknak magyarázkodik”

– idézi a Nemzeti Sport

Csányi Sándor a tavaszi idény rajtja előtt interjút adott az M4 Sportnak, amelyben határozottan megcáfolta a 40-szeres válogatott labdarúgó kijelentéseit, aki korábban a Pécs, az Újpest, a NAC Breda és a PSV játékos is volt. Az elnök kifejtette, hogy bár Fehér Csaba kapott szeptemberben egy másfél oldalas értékelést a munkájáról és arról, hogy min kell változtatni, de ez nem történt meg, ezért elváltak az útjaik. 

„Ilyenről nincs szó. Egyetlen esetben történt, hogy egy, egyébként a magyar labdarúgásban évtizedek óta vezetőként dolgozó szülő egy adott korosztályba nem engedte el a gyerekét a válogatottba, mert úgy ítélte meg, hogy a gyerek már előbbre tart és eggyel föntebbi korosztályban kellene játszania. Sajnos ez a szülő nem ápolt túl barátságos viszonyt Fehér Csabával, az MLSZ vezetése pedig a konfliktus után fél évvel szerzett erről tudomást. Egy nagyon tehetséges gyerekről van szó, akivel kapcsolatban remélhetőleg néhány napon belül bejelentik, hogy egy nagy európai klub leigazolja. Barczi Róbert leült a szülővel és tisztázták a félreértést, azt gondolom, hogy ez volt a helyes út, nem pedig üzengetni egymásnak fél éven keresztül, hiszen egy tehetséges gyerekről van szó. Az MLSZ kollégái, az utánpótlás-válogatottat összeállító edzők teljesen függetlenek, semmi ilyen jellegű állítás nem igaz, amit Csaba mond, ez az egy eset kivétel volt, de itt is egy szakember szülővel ültünk le”

– mondta Csányi Sándor.

Az is kiderült, hogy az említett játékos Vancsa Zalán, az MTK 17 éves támadója, aki előrehaladott tárgyalásokat folytat a City Football Gruoppal, pénteken orvosi vizsgálatra jelentkezhet a Manchester City-hez, akik le is igazolhatják, abban az esetben, ha mindenben meg tudnak egyezni, azonban még nem lépne pályára az angol csapatban, hanem Belgiumban szerepelne kölcsönben. 

ads

Van egy sztorid?

Szemtanúja voltál valaminek, vagy épp van egy olyan történeted, melyet szívesen megosztanál másokkal?

Küldd el nekünk, és amennyiben érdekesnek találjuk, úgy közzétesszük azt oldalunkon.