Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,05 Ft
Euró
394,20 Ft
Font
460,94 Ft
Bitcoin
70,794 $

A Covax lecsökkentette az Észak-Koreának szánt vakcina-adagok számát

Nemzetközi segélyszervezetek jelentették, hogy a Covax redukálta az Észak-Koreának szánt vakcinák számát, mivel szükségletalapú elosztásra állnak át.

Fotó: Fotó: A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára beszél a párt központi bizottság ülésének negyedik napján Phenjanban 2021. június 18-án. MTI/EPA/KCNA
Ázsia

Takács Petra

Szerkesztő

Az UNICEF szerint az Észak-Koreának szánt oltás-adag száma jelenleg 1,54 millión áll, ami tavaly 8,11 milliót tett ki. Azonban a Covax, a globális koronavírus vakcina-elosztási program idén átállt arra, hogy szükségletalapon osszák el az oltásokat, ennek megfelelően már nincs szükség arra, hogy jelentős mennyiséget halmozzanak fel az ország számára.

A Gavi, az elosztási program működtetésében résztvevő jótékonysági szervezet szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az oltóanyagok számát technikai megfontolásoknak megfelelően határozták meg a kelet-ázsiai ország számára, így 2022-ben fel tud zárkózni a nemzetközi immunizációs célokhoz, amennyiben a kormány úgy határoz, hogy a koronavírus elleni vakcinákat a világjárvány elleni válaszlépés egyik részeként bevezeti. Soron kívül Kocsis Máté Magyar Péterről: „Nem ember és nem apa az ilyen”

Észak-Koreáról nincs hiteles információ arra vonatkozólag, hogy importált volna Covid-oltásokat, mivel hivatalosan még egyetlen fertőzést sem erősítettek meg az országban, bár a médiajelentések szerint néhány határellenőrzési tisztviselő már beoltatta magát – írta a CNA.

16 milliárd dollárnyi hozzájárulást kér a WHO a koronavírus legyőzéséhez az országoktól

Tavaly az ország elutasította a Covax közreműködésével tervezett AstraZeneca szállítmányok elfogadását, mivel tartottak a lehetséges mellékhatásoktól, valamint Phenjan is megtagadta a 3 millió adag Sinovac Biotech-re vonatkozó ajánlatot is. Ennek ellenére a Gavi és a Covax is folytatni akarja a tárgyalásokat az immunizációs program érdekében.

Az észak-koreai parlament 33,3 százalékos emelést hagyott jóvá a kiadásokra vonatkozólag, melyet a pandémia elleni küzdelemre fognak felhasználni, valamint Kim Tok Hun miniszterelnök szerint az államügyek első számú prioritásává teszik a sürgősségi járványmegelőzési munkákat.

Széles mosollyal lépett a tárgyalóterembe az antifa támadások elsőrendű vádlottja

Ilaria Salis a Fővárosi Törvényszéken állt bíróság elé, hatalmas volt az érdeklődés.