Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
367,11 Ft
Euró
395,66 Ft
Font
462,32 Ft
Bitcoin
70,611 $

Totális sminkben mutatta meg az arcát Christina Aguilera

Láthatóan jól érzi magát a világsztár, aki boldogan éli az életét, és sokak szerint vonzóbb, mint fiatalon volt.

Fotó: Christina Aguilera amerikai énekesnő a Daily Front Row divatmagazin díjainak kiosztó ünnepségén Beverly Hills-ben 2022. április 10-én. MTI/EPA/Carloine Brehman
Style

Hujber Dávid

Szerkesztő

A „volt” ebben az esetben legyen csak idézőjeles, mert 41 évesen még senki sem tekinthető öregnek. Inkább azt mondanánk, hogy jelenleg vonzóbb, mint a 20-as éveiben volt, pedig akkoriban is magason volt a léc.

Az egyik legnagyobb énekesnőről beszélünk, akinek egészen különleges a hangszíne, semmihez és senkihez sem hasonlítható. Már ezzel képes kiemelkedni a sorból, és meg is tette, méghozzá ideje korán. Soron kívül Hajdú Péter: sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett

Már a 90-es évek első felében elkezdődött a karrierje, mindössze 13 évesen. Az 1980-ban született sztár jól emlékezhet arra, milyen volt a 80-as években gyereknek lenni, illetve tininek a 90-esben.

Lassított felvételen és közelről Ronaldo szerelmének feneke, aki befonatta a haját (videó)

Mindkét korszak meghatározó volt számára, majd jött a 90-es évek vége és a 2000-es évek eleje, amikor abszolúte felkerült a csúcsra. A kétgyermekes édesanya azóta visszavett a tempóból, és a karaktere is változott.

Lapozó: 1 2

Völner-Schadl-ügy: tanúként hallgatták ki Varga Juditot

Tájékoztatás az úgynevezett Völner–Schadl-ügy nyomozásáról – ezzel a címmel hirdetett sajtótájékoztatót csütörtök délelőttre a Központi Nyomozó Főügyészség.

Lukasenko: először Fehéroroszországba próbáltak menekülni a terroristák

A fehérorosz elnök közlése szerint a moszkvai terrortámadás fegyveresei először Fehéroroszországba próbáltak menekülni.

Deutsch Tamás: odakint szörnyek járnak diktafonnal és nadrágszíjjal

Ez azután hangzott el, hogy arról kérdezték, hogy fordulhatott elő, hogy Varga Judit azt állította, Rogán Antalék belenyúltak a Völner–Schadl-ügy irataiba.