AKTUÁLIS
Fotó: Unsplash/Sigmund A Challenger expedíció után 150 évvel a tudósok most újra összeülnek egy vitára
Szerző: Borbély Fanni
Másfél évszázaddal a Challenger expedíció után, mely alapjaiban változtatta meg az emberiség tengerekről alkotott képét, a kutatók összeülnek, hogy megvitassák az újabb fenyegetésekkel kapcsolatos kérdéseket.
Néhány nap múlva több száz kiváló tudós fog összegyűlni az Egyesült Királyságban, hogy megvitassák az óceánjainkat fenyegető válságokat, s tiszteletüket tegyék azon expedíció emléke előtt, mely a világon először tárta fel az óceánok rejtélyeit az emberiség előtt.
Az 1850-es években látott napvilágot az akkoriban általánosan elfogadott vélekedés, az azoikus-zóna elmélete, mely alapján úgy vélték, hogy a fotoszintézishez szükséges fény hiánya, valamint a nagy nyomás miatt az óceánok 600 méternél mélyebb rétegei abszolút alkalmatlanok az élet fenntartására, s úgy gondolták, hogy odalent már semmi sincs.
Noha nagyon sokáig senki sem vonta kétségbe az elméletet, évekkel később egy mérnök mintegy 2500 méter mélyből emelt ki mintákat, melyek azt bizonyították, hogy nagyon is van élet az óceánok mélyén. Ezen felbuzdulva a kor két híres zoológusa, Benjamin Carpenter és C. Wyville Thomson több utat is megtett, hogy mélyvízi gyűjtőhálókkal még több bizonyítékot szerezzenek az elmélet megdöntésére.
Mivel sikeresen mutattak be bizonyítékokat az elmélet megdöntésére, végül 1872 decemberében elindult felfedező útjára a Challenger, az expedíció pedig majdnem négy éven át tartott, s teljes mértékben megváltoztatta a tudomány akkori állását, mivel kiderült, hogy van élet az óceánok mélyén is.
Nick Owens, a Skót Tengertudományi Egyesület igazgatója a pár nap múlva esedékes találkozó kapcsán úgy fogalmazott, ma már tudjuk, hogy az óceánok kulcsfontosságú szerepet játszanak a Föld fizikai, kémiai és biológiai folyamatainak irányításában, ám napjainkban megannyi veszély fenyegeti őket.
Rámutatott, a bolygó egészsége szempontjából létfontosságúak az óceánok, ennek megértéséhez pedig a 150 évvel ezelőtti Challenger expedíció volt segítségünkre, s meglátása szerint „úgy helyénvaló”, ha 150 évvel a felfedezés után azzal ünneplik az expedíciót, hogy összehasonlítják az óceánok jelenlegi, és akkori állapotát.
Amikor ugyanis a Challenger elindult felfedező expedíciójára, vizeinket még alig érintette a globális felmelegedés, és nem különösebben jelentett problémát a savasodás – ehhez képest ma nem csupán a felsorolt problémákkal, de a több millió tonna műanyaggal is küzd az óceáni élővilág.
A Challenger közel négy éven át szelte a vizeket, melynek során összesen 127 600 kilométert tett meg, a fedélzeten tartózkodó tudósok pedig 492 helyről gyűjtöttek mintákat, 133 helyen végeztek mélytengeri mintagyűjtést, s mintegy 370 ponton mérték meg az óceán mélységét. Az akkor rendkívül modernnek számító, gőzcsörlős technika segítségével pedig először sikerült 4000 méternél nagyobb mélységből üledékmintákat gyűjteni.
Végezetül több mint 100 ezer új fajt gyűjtöttek össze, tartósítottak, s juttattak el az expedíció edinburgh-i központjába. Noha további 20 évbe telt, mire minden példányt sikerült áttanulmányozni, a türelem rózsát terem elve alapján sikeresen felfedeztek 4700 új növény- és tengeri élőlényt.
A konferencián több témát is érintenek majd a tudósok, köztük a túlhalászás veszélyeit, valamint az éghajlatváltozás által kiváltott időjárási változásokat is, de arról is szó esik majd, hogy a vizek mélyén található anyagokat miként lehet felhasználni az iparban, noha a legtöbb tudós ellenzi az óceánokból történő bányászatot.
Katherine Duncan, a Strathclyde Egyetem tengerbiológusa úgy fogalmazott, tudományos szempontból az a félelmetes, hogy rendkívül nehéz a nyilvánosság számára bemutatni azt, hogy ezek a környezetek mennyire fontosak a bolygó egészsége szempontjából, majd egy nagyon erős kijelentést tett:
„Az esőerdők pusztulásáról készült képek meglehet, zsigeri hatást váltanak ki, de az óceánfenékről készültek nem bírnak ilyen komoly hatással. Egy szivacs nem olyan fotogén, mint egy orángután”.
