Dollár
428,97 Ft
Euró
420,81 Ft
Font
478,31 Ft
Bitcoin
19,483 $

Caramel bevallotta, a visszavonuláson is elgondolkodott

Molnár Ferenc Caramel énekes koncertet ad a Papp László Budapest Sportarénában 2020. február 14-én. MTI/Mónus Márton

Szabó Kata

2022. március 27. - 20:31

A Máté Péter-díjas énekes nemrégiben a jövőbeli terveiről mesélt, majd megemlítette, hogy már nem biztos benne, később is az énekléssel szeretne-e foglalkozni.

Molnár Ferenc Caramel a Duna TV Ridikül című műsorában elmondta, hogy ha rajta múlna, nem lenne nagyobb esemény a születésnapjából, azonban a családja ragaszkodik az ünnepléshez, így csak a kislánya és a felesége kedvéért törődik az évfordulókkal.

Soron kívül Sáfrány Emese forró dekoltázsától mindenről megfeledkezel

Úgy véli, hogy folyamatosan változik minden, őt pedig több dolog is érdekli, ezért 40 évesen már felmerült benne, hogy talán nem akar élete végéig énekesként dolgozni. Hozzátette, hogy mivel cigánytelepen nőtt fel, nem adatott meg számára, hogy tanulhasson, így ezt nagy hiányosságként éli meg – derül ki az Index cikkéből.

Beismerte, hogy folyamatosan dolgozik benne a tudásszomj, amelynek egy nap szeretne eleget tenni, valamint kiemelte, hogy az énekesi pálya elhagyásáról szóló gondolathoz hozzásegítette az is, hogy az előadóművészi pályát kiszámíthatatlannak tartja, ahol az állandó változás „mentálisan is megterhelő”.

Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja

ads

Van egy sztorid?

Szemtanúja voltál valaminek, vagy épp van egy olyan történeted, melyet szívesen megosztanál másokkal?

Küldd el nekünk, és amennyiben érdekesnek találjuk, úgy közzétesszük azt oldalunkon.