Nem mindennapi életmentés történt egy budapesti edzőteremben, ahol egy fiatal férfi edzés közben, minden előzmény nélkül összeesett.
A helyszínen tartózkodó két nő azonnal felismerte a súlyos helyzetet, mentőt hívott, majd megkezdte az újraélesztést, miközben a mentésirányítás telefonon keresztül folyamatos segítséget nyújtott számukra.
A gyors reagálásnak és az összehangolt munkának köszönhetően a férfi életben maradt, azonban a mentők kiérkezésekor egy váratlan akadály nehezítette a beavatkozást.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Facebook-oldalán számolt be az esetről, amelyből kiderült, hogy a helyszínre perceken belül megérkező budafoki mentőegységnek komoly nehézséggel kellett szembenéznie. „A perceken belül helyszínre érkező budafoki mentőegység bajtársai igyekeztek mielőbb megkezdeni az ellátást, azonban a mentést egy váratlan körülmény is nehezítette: az edzőterem ajtaját műszaki hiba miatt nem tudták kinyitni.”
Minden perc számított
A mentőknek végül komoly erőfeszítések árán sikerült bejutniuk az épületbe, ahol azonnal átvették az újraélesztést, és emelt szintű ellátással folytatták az életmentő beavatkozást. „Bajtársainknak csak komoly erőfeszítések árán sikerült bejutniuk az épületbe, ahol rögtön átvették és emelt szint folytatták az újraélesztést.”
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A mentés során a helyszínen dolgozó laikus segítők, a mentésirányítás és a kiérkező mentőegység szoros együttműködése volt szükséges ahhoz, hogy a férfi számára a lehető legnagyobb esélyt biztosítsák.
A Országos Mentőszolgálat közlése szerint a mielőbbi és biztonságos kórházba szállítás érdekében további mentőerőket is riasztottak. A szervezet hangsúlyozta, hogy az újraélesztések során rendkívül gyors döntésekre van szükség, hiszen ilyen helyzetekben minden másodperc számít.
„Az újraélesztés perceiben nincs lehetőség hosszas mérlegelésre. Néhány másodperc alatt kell döntéseket hozni, gyakran több szakmailag elfogadható megoldás közül kiválasztva azt, amely az adott helyzetben a beteg számára a legnagyobb esélyt jelenti.”
A férfi életben maradt
A kitartó és magas színvonalú szakmai munka végül eredményre vezetett: a férfi keringése visszatért, állapotát stabilizálták, majd kórházba szállították. Az eset különleges fordulatot tartogatott, ugyanis később derült ki, hogy a megmentett beteg maga is az Országos Mentőszolgálat egyik mentőápolója volt.
„Később derült ki, hogy a megmentett beteg az Országos Mentőszolgálat egyik mentőápoló bajtársa.” A férfi, Péter, néhány nappal később már elhagyhatta a kórházat. Az Országos Mentőszolgálat elismerését fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek az életmentésben, a helyszíni segítségnyújtástól kezdve a mentők munkájáig. „Büszkék vagyunk bajtársainkra, valamint gratulálunk mindenkinek, aki részt vett az életmentésben!”



