Ez most nagyon nem adta ki: 200 ezres büntetés éjszakai autós “trükkökért” Budapesten

Fotó: Pixabay
not image

Takács Petra

2021. július 22. - 08:20

Még csütörtökön érkezett a bejelentés, hogy egy társaság az éjszaka folyamán Budapest több helyszínén számos közlekedési kihágást követ el, amit ráadásul saját maguk rögzítettek, és azt fel is töltötték az egyik videómegosztó portálra.

A rendőrség ezt követően indított szabálysértési eljárást a felvételek elemzését követően: A BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság pedig megállapította, hogy 2021. január 3-án a háromfős társaság egyik tagja, M. Mátyás egy nagy teljesítményű gépkocsival hajtott végre többször is szabálytalan sávváltásokat, a forgalom elől elzárt területre, illetve az útpadkára hajtott úgy, hogy azon gyalogosok is közlekedtek, valamint többször is driftelve hajtott keresztül a körforgalmakon – olvasható a közleményben.

Itt azonban nem ért véget a történet, mert kiderült, hogy drónnal is rögzítették az eseményeket, ami szintén bizonyítékul szolgálhatott a nyomozás során: A „trükköket” a fiatalember társa, T. Rafael egy olyan drónnal rögzítette, amelyre légtérhasználati engedéllyel nem rendelkezett, valamint ahhoz eseti légtér kijelölést sem igényelt. Harmadik társuk, J. Ede szintén a videófelvételek elkészítésében vett részt olyan módon, hogy a „főszereplő” járművet kísérő autó nyitott csomagtartóján keresztül hajolt ki kamerázni.

A rendőrség a gyors elemzés után hamar döntést hozott a látványos „kocsikázást” követően: A XIII. Kerületi Rendőrkapitányság, mint szabálysértési hatóság M. Mátyással szemben a közúti közlekedés rendjének megzavarása, valamint négyrendbeli közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés elkövetése, T. Rafaellel szemben pilóta nélküli légijárművel végzett jogosulatlan tevékenység szabálysértés elkövetése, valamint J. Edével szemben szintén közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés elkövetése miatt szabott ki pénzbírságot.

GTA Dabason: Eltiltás hatálya alatt ült volán mögé, majd a verekedők közé hajtott

Összesen 200 ezer forint pénzbírság és hét közlekedési szabálysértés a mérlege az éjszakai kocsikázásnak.