18+

A megtekinteni kívánt tartalom csak felnőtteknek ajánlott.

Elmúltál már 18 éves?

Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,76 Ft
Euró
395,49 Ft
Font
462,62 Ft
Bitcoin
70,718 $

Brutális kínzásra és családon belüli erőszakra derült fény Szombathelyen

Egy szombathelyi férfi éveken át verte, válogatott módszerekkel bántalmazta a párját és gyakorlatilag mindenét elvette, aki ezért még egy öngyilkosságot is megkísérelt.

Illusztráció/MTI Fotó: Kovács Tamás
Belföld

Nagy Noel

Szerkesztő

A vádirat szerint a férfi már nem sokkal összeköltözésüket követően, mindössze fél év után elkezdte rendszeresen verni a párját – idézte a 24.hu. A vád szerint kezdetben féltékenységből, majd ok nélkül bántalmazta a férfi válogatott módserekkel, többek között ököllel, húsklopfolóval, szíjjal vagy kerékpárról leszedett láncvédővel.

A nőverő férfi annyira uralkodó volt, hogy gyakorlatilag sehova nem engedte egyedül a nőt, még azt is megtiltotta neki, hogy orvoshoz forduljon a sérüléseivel. Amennyiben viszont a sérülései súlyosak voltak, és mindenképpen fel kellett keresni az orvost, a férfi a vizsgálat idején is vele volt és valótlanul mindig balesetnek állította be a sérülésüket. Soron kívül Hajdú Péter: sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett

Egy alkalommal például a bántalmazás abban a formában nyilvánult meg, hogy hátra feszítette a nő ujjait, majd egy hétig nem engedte, hogy orvoshoz forduljon vele. Az orvosnál pedig a férfi azt állította, ismét munkahelyi baleset történt és ellenezte a műtétet. Mivel az már halaszthatatlan volt, a műtétet elvégezték, de a maradandó fogyatékosság nem volt elkerülhető.

A férfi kezelte a közös bevételüket is, arra kötelezte a párját, hogy minden egyes vásárlás után mutassa be a blokkokat, valamint egymaga döntött a kiadásokról is. Egy alkalommal például a nő eladott egy örökölt ingatlant, ám az abból átvett 250 ezer forintot a férfi rögtön elvette, és az átutalt 1.9 millió forintos összeget is el akarta venni.

Ehhez a férfi napokon keresztül ütötte-vágta, majd késsel fenyegette a párját, hogy amennyiben nem adja át a pénzösszeget, megkéseli. Mivel erre már volt példa, hogy késsel okozott sérülést, ezért sikerült párját rávenni, hogy menjenek el a bankba, ott a nő fel is vette a pénzt, amit a nőverő azonnal el is vett.

A bántalmazott nő már több alkalommal is megpróbált elszökni a férfitől, ám ő minden esetben felkutatta és autóval ment érte. Az egyik során például belökte párját az autóba – aki már nem is mert ellenkezni – és visszamentek otthonukba, Szombathelyre, ahol újabb bántalmazásban részesítette a nőt.

Helyzetét annyira kilátástalannak érezte a sértett, hogy 2018 őszén öngyilkosságot kísérelt meg azáltal, hogy halálos mennyiségű gyógyszert vett be, ám ettől öntudatlan állapotba került. A férfi, észlelve az öntudatlanságot, rugdosni kezdte, majd amikor magához tért és közölte a gyógyszer bevételét, nagy erővel arcon ütötte.

A nő ezt követően ki tudott menekülni a házból és a szomszédhoz rohant segítségért, aki pedig kihívta a mentőket, a kórházba pedig már nem engedték be a bántalmazót. Ezt követően derült fény az éveken át tartó kínzásra, az áldozatsegítő központ segítségével pedig sikerült minden kapcsolatot megszakítani a bántalmazóval.

A Szombathelyi Járási Ügyészség zsarolás, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés és kapcsolati erőszak vádja miatt négy év letöltendő börtönbüntetést kért a férfira, ám ez csak abban az esetben, ha beismerő vallomást tesz.

Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, hívja a 116-123, vagy a 06 80 820 111-es ingyenes számot, ahol a krízishelyzetben lévőket segítők nyújthatnak támogatást önnek.

Öt hónap után megállapodtak a béremelésről a kecskeméti Mercedesnél

Tizenöt tárgyalási forduló után döntöttek az egyoldalú bérfejlesztésről.

Közös oktatókampányt indít a Liverpool és a Manchester United

A két klub kezdeményezése hiánypótló, célja pedig, hogy visszaszorítsák a szurkolók tragédiák kapcsán történő minősíthetetlen skandálásait.

Völner-Schadl-ügy: tanúként hallgatták ki Varga Juditot

Tájékoztatás az úgynevezett Völner–Schadl-ügy nyomozásáról – ezzel a címmel hirdetett sajtótájékoztatót csütörtök délelőttre a Központi Nyomozó Főügyészség.