Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Óriási siker Brad Pitt F1-es filmje, megérkeztek a számok

Óriási siker Brad Pitt F1-es filmje, megérkeztek a számok

Óriási siker Brad Pitt F1-es filmje, megérkeztek a számok
YouTube/Apple TV

Az Apple Studios és a Warner Bros. együttműködésében bemutatott F1 című film nemcsak a hétvégi jegybevételek élére került, hanem egyúttal az Apple eddigi legsikeresebb mozipremierje is lett.

Brad Pitt főszereplésével az alkotás pénteken és az azt megelőző elővetítéseken összesen 25 millió dollárt hozott, melyből 2,8 millió már korábbi, a hivatalos premier előtti vetítésekből származott. A film 3661 helyszínen került bemutatásra Észak-Amerikában, többek között IMAX és egyéb prémium vetítőtermekben is, ami jelentős szerepet játszott a látványos bevételi eredményekben.

A nagy költségvetésű, felnőtteknek szánt produkciók ma már ritkaságszámba mennek, különösen ha nem valamely ismert franchise-hoz kapcsolódnak. Ugyanakkor a Forma-1, mint globálisan ismert márka, erős nemzetközi vonzerőt biztosított a filmnek.

A F1 már most túlszárnyalta az Apple Studios korábbi rekordját. Martin Scorsese Megfojtott virágok című filmje 2023-ban három nap alatt 23,2 millió dollárt hozott a kasszáknál. Az iparági becslések szerint Pitt filmje akár a 60 millió dolláros hétvégi nyitást is elérheti. Az Apple több mint 200 millió dollárt költött a film előállítására, miközben a vállalat méreteiből adódóan egyetlen mozifilm sikere vagy bukása alig befolyásolja pénzügyi helyzetét. Ennek ellenére a cég számára kiemelten fontos, hogy megerősítse jelenlétét a mozipiacon, különösen azután, hogy a 2024-es Argylle és Vigyél a holdra című produkciók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Az F1 egyelőre nagyot megy

A film mögött álló kreatív csapat – Joseph Kosinski rendező és Jerry Bruckheimer producer – már korábban is hatalmas kasszasikert aratott a Top Gun: Maverick révén, így nem meglepő, hogy a F1 is kedvező kritikákban részesült. A CinemaScore közönségkutató „A” osztályzatot adott a filmnek, ami arra utal, hogy hosszú távon is jól tarthatja magát, még a közelgő nagy bemutatók, mint például a Jurassic World: Újjászületés vagy az új Superman megérkezése mellett is.

Ezzel szemben a Universal Pictures által bemutatott M3GAN 2.0 jóval szerényebb számokkal nyitott: a pénteki és elővetítésekből mindössze 4,5 millió dollárt gyűjtött, a teljes hétvégére pedig 10,4 milliós bevételt prognosztizálnak. Ez nemcsak elmarad a 20 milliós előrejelzésektől, hanem alig harmada az első M3GAN film 2023 eleji debütálásának, amit akkor a közösségi média felkapottsága is segített – jegyzi meg a Variety.

A M3GAN 2.0 elkészítése 25 millió dollárba került, mely ugyan még mindig kedvező költségvetésnek számít egy franchise-folytatás esetében, a fogadtatás – mind kritikai, mind közönség szempontból – jóval gyengébb. A CinemaScore „B+” értékelése ugyan még mindig pozitív, bár nem utal kiemelkedő nézői lelkesedésre. A folytatás visszafogott startja különösen aggasztó lehet a stúdió számára, tekintve, hogy már elkészült egy spin-off, Soulm8te címmel, amelynek premierjét 2026 januárjára tervezik.

Vannak csalódások is

A Universal számára azonban vigaszt jelenthet, hogy az élőszereplős Így neveld a sárkányodat adaptáció a második helyen zárhatja a hétvégét. Pénteken 5,7 millió dollárt hozott, és 19 millióval zárhat a harmadik hétvégén. Ezzel az adaptáció hamarosan átlépheti a 200 milliós észak-amerikai bevételi határt, és megelőzheti a Amerika Kapitány: Szép új világ című filmet is.

A Pixar és a Disney közös produkciója, az Elio a harmadik helyre pályázik a pénteki 3,2 milliós bevételle. Ez a szám magasabb, mint a M3GAN 2.0-é, ha nem számítjuk az előzetes vetítéseket. A film második hétvégéjén ugyan jó megtartást mutat, de gyenge nyitóhétvégéje, amely történelmi mélypontot jelentett a Pixar számára, továbbra is visszahúzza a számokat. A Elio jelenlegi hazai bevétele 34,7 millió dollár, ami csalódást keltő a 150 milliós gyártási költségek tükrében.

Az ötödik helyen a Sony által forgalmazott 28 évvel később áll, mely pénteken 3 millió dollárt termelt, és a második hétvégén várhatóan 9,5 millió dollárral zár. Ez 68 százalékos visszaesést jelent, ami jelentős. Annak ellenére, hogy a kritikai visszhang kifejezetten pozitív volt, a Danny Boyle rendezte zombithriller nem tudta fenntartani az érdeklődést. A film hazai összbevétele várhatóan eléri az 50 millió dollárt tíz nap alatt. A folytatás, a 28 évvel később: A Csonttemplom már elkészült, és a tervek szerint 2026 januárjában kerül bemutatásra. Boyle elmondása szerint a trilógia befejező részének sorsa az aktuális bevételi eredményeken múlik.