Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,11 Ft
Euró
394,23 Ft
Font
460,38 Ft
Bitcoin
63,198 $

Jogvédő szervezet: Bolsonaro fenyegetést jelent a brazil demokráciára

A Human Rights Watch nevű nemzetközi emberi jogi szervezet meglehetősen lesújtó kritikával illette a brazil elnököt.

Fotó: EPA/Joedson Alves
Dél-Amerika

Nagy Noel

Szerkesztő

Elmondásuk szerint az idei brazil választások jelentős próbatétel elé fogják állítani az ország demokráciáját Jair Bolsonaro elnök különböző fenyegetései miatt, aki többek között a választási rendszer szabályszerűségét is megkérdőjelezte már – írja a Reuters.

A HRW jelentésében kifejezetten megkérte a brazil Legfelsőbb Bíróságot, a Kongresszust és a többi demokratikus intézményt, hogy legyen kitartóak és álljanak ellen minden kísérletnek, amivel Bolsonaro alá akarja ásni a választási folyamatokat. Soron kívül Ez történik, ha gyakran fogyasztunk tojást

„Bolsonaro elnök megpróbált meggyengíteni a demokrácia alappilléreit azzal, hogy bizonyíték nélküli alaptalan állításokkal megtámadta az igazságszolgáltatást, választási csalással vádolta őket”

tette hozzá Maria Laura Canineu, a HRW brazil irodájának vezetője.

A HRW emberi jogi jogsértésekről szóló éves jelentésében rávilágított, hogy Bolsonaro több jogsértést is elkövetett: megsértette az őslakosok jogait, a női jogokat, a fogyatékkal élők jogait és a véleményszabadságot is.

Brazília elnöke például olyan törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, amelyben korlátozta volna az őslakosok földhasználati jogait, hogy a számukra hatalmas jelentőséget hordozó földeken Bolsonaroék illegális aranybányászatot tudjanak folytatni.

Jair Bolsonaro hivatali ideje alatt ráadásul az Amazonas-esőerdő irtása olyan szintekre emelkedett, amelyen utoljára 2006-ban volt – és ezt még csak nem is titkolják, ez a hivatalos kormánynyilvántartásokból is kiderül.

A HRW ráadásul kiemelte azt is, hogy Bolsonaro álhíreket terjesztett a koronavírus-járványra vonatkozóan, különösen a vakcinákra vonatkozóan. A szervezet kiemelte azt is, hogy 2020-ban rekordszámban hunytak el emberek rendőrségi akciók miatt, amelyet szintén érdemes figyelemmel kísérni.

Szoboszlai visszatért a Liverpool kezdőcsapatába az Európa-liágban

Nemcsak magyar szempontból volt az egyik legfontosabb kérdés, hogy Szoboszlai Dominik visszatérhet-e a Liverpool kezdőcsapatába az Európa-ligában, a sorozat negyeddöntőjének visszavágóján.