Az elmerülő fiatal a pániktól úgy kapálózott, hogy az énekest is lenyomta a víz alá, amikor segíteni akart neki.
Bódi Guszti és Margó számára hagyománnyá vált, hogy minden év elején nyaralni mennek, s most sem volt ez másként, ugyanis március közepéig Thaiföldön pihentek, ám a mulatós sztár ezúttal igazi hősként térhetett haza, hiszen egy fuldokló fiú életét is megmentette.
A Star magazinnak adott nyilatkozatában elmondta, teljesen biztos benne, hogy azon a napon okkal volt ott, ugyanis a nyaralás alatt szokásává vált, hogy kora reggel lement úszni a szálloda medencéjéhez, ahonnan egy apró lepkét is kimentett, amely a vízre tévedt.
Ezt követően elkezdte az edzését, majd látta, hogy egy testvérpár, két huszonéves fiú csatlakozott hozzá a medencében, akik vidáman úszkáltak, azonban az egyikükről messziről lerítt, hogy nem túl jó úszó – írta a Ripost.
NE HAGYD KI
A két és fél méteres medence aljára került
„Egyszer csak azt vettem észre, hogy alig-alig jön fel a víz felszínére, kapkodja a levegőt. Gyorsan odaúsztam az épp elmerülő sráchoz, aki a pániktól úgy kapálózott, hogy engem is lenyomott, amikor ki akartam segíteni. A két és fél méteres medence aljára kerültem, de szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy lábujjhegyről ellöktem magam, és azzal az erővel felhoztam magammal a fiatal fiút is”
– mondta.
Majd Bódi Guszti hozzátette, neki legalább két órának tűnt a víz alatt töltött idő, holott valójában mindössze öt-tíz másodpercről lehetett szó. A fiatal fiú annyira megijedt a történtek miatt, hogy teljesen a férfiba kapaszkodott, még a biztonságos talajon is alig akarta elengedni.
„Megcsókolgattam a homlokát, simogattam a vállát, kedvesen megütögettem a hátát, hogy érezze, nincs baj. Buddhista gyerekek voltak, és azt mondta nekem, hogy én vagyok Buddha, hiszen megmentettem az életét. Margóval aztán néztük, ahogyan átölelték egymást a testvérével, miközben mentek be a szállodába. Később beszélgettünk velük, és kiderült, hogy mindössze egy éjszakára jöttek. Ennek így kellett lennie!”
– jelentette ki.