Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,02 Ft
Euró
394,28 Ft
Font
457,87 Ft
Bitcoin
64,724 $

Közel félmilliós kárt csinált egy férfi a BKV-nak egy „covidos” bakanccsal

A férfi talán nem teljesen gondolta át, mit csinál, végül több mint 400 ezer forintos kárt okozott a BKV-nak a leállással és a fertőtlenítéssel.

Fotó: YouTube/Magyarország Ügyészsége
Bűnügy

Takács Petra

Szerkesztő

Az 50 éves férfiról felvétel is készült, ahogyan 2020 áprilisában, veszélyhelyzet ideje alatt felszáll az M3-as metróra, majd helyet foglal. Ezt követően egy „Covid 19” feliratú bakancsot hagy az ülésen, ami akkor a fennálló helyzetben alkalmas volt a köznyugalom megzavarására.

A vádirat szerint a vádlott 2020. április 19-én, a világjárvány miatt Magyarország egész területére elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt, a XIII. kerületben, a Dózsa György úti megállóban felszállt az M3 metró egyik szerelvényére – tudhattuk meg a közleményből.

A vádlott ezután leült az egyik ülésre, majd a szatyrából kivett egy bakancsot, amelyen egy fehér papíron a koronavírusra utaló, „COVID 19” feliratot helyezett el. A férfi ezzel valótlanul azt a látszatot keltette, hogy a metrókocsiban egy fertőző tárgy van, ami által az utasok a betegséget elkaphatják.

A vádlott cselekménye alkalmas volt a köznyugalom megzavarására, amelynek következtében az adott szerelvényt le kellett cserélni. A leállással, valamint a fertőtlenítéssel a BKV Zrt.-nek több mint 400.000 Ft kára keletkezett.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a férfit közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolja, és arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, és a vádlottal szemben büntetővégzéssel pénzbüntetést szabjon ki.

Bemutatta 101 pontból álló programját Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt

Sokkal több van ebben a városban! címmel muttata be programját Vitézy.

Megkapta az árcéduláját a Bayer Leverkusen egyik legnagyobb sztárja

A Bayer Leverkusen vezérigazgatója, Fernando Carro 150 millió eurós vételárat kérne a középpályás Florian Wirtzért, ezzel is jelezve, hogy a klub meg akarja tartani sztárjátékosát.