Berki Mazsi mesébe illő fekete alkalmi ruhával kápráztatott el mindenkit
Az influenszer kirobbanó formában van, amit csodás ruhája még inkább kihangsúlyoz.
Berki Mazsi remek formában van, amit a sok edzésnek és a boksznak köszönhet. Izmos és feszes alakját sok kemény munkával érte el, amire igazán büszke lehet, mint ahogy a tavalyi évben véghez vitt céljaira is.
Hiszen 2024-ben megnyerte a Sztárboxot, majd a Hell Boxig Kings nemzetközi bokszversenyt is, mely közel 40 millió forintot jelentett számára. Mindeközben a gyermekére is igyekszik elegendő időt szánni, akit mindennél jobban szeret.
Párjával is próbálják úgy megtervezni az idejüket, hogy a munka és a családi élet mellett kettesben is lehessenek. Ezt legutóbb egy különleges eseménynek köszönhetően valósították meg, amelyről az édesanya az Instagram-oldalán számolt be.
Mint írta, káprázatos estében volt részük, amit egy csodás show koronázott meg. Annak pedig külön örültek, hogy csinosan kiöltözhettek, mivel ritkán adódik erre lehetőségük. Nagyon jól érezték magukat, az este minden perce remekül telt.
„Mintha visszamentünk volna az időben és ezzel együtt egy mesébe is belecseppentünk” – fogalmazott Mazsi a közösségi oldalán megjelent posztban. A mellékelt fotók által látható, hogy az édesanya egy csodás fekete alkalmi ruhát választott, párja pedig tökéletesen hozzáöltözött, ő fekete szmokingot húzott.