Bebiztosította címvédését a Ferencváros a labdarúgó OTP Bank Ligában

MTI/Koszticsák Szilárd
not image

Takács Petra

2021.április.20 - 23:42

A zöld-fehér alakulatnak jelenleg 69 pontja van, a második Puskás Akadémiának pedig 55, így biztossá vált az FTC bajnoki címe.

Az első félidőben szervezetten védekező, mezőnyben sokat dolgozó Újpest többnyire megálljt tudott parancsolni a labdabiztos és gyors játékot bemutató Ferencvárosnak. A hazaiak azonban így is kidolgoztak öt helyzetet, amiből kettőt gólra váltottak: a 13. percben Uzuni, a 30. percben Nguen volt eredményes. A vendégek – akiknél a kezdőben kizárólag légiósok kaptak szerepet mezőnyben – eközben semmi veszélyt nem jelentettek Bogdán kapujára. A hazaiak nyáron szerződtetett kapusa – a szombati bemutatkozását követően – másodszor jutott játéklehetőséghez a zöld-fehéreknél.

Paprikás jelenetekkel vette kezdetét a második félidő, Civic és Tallo kakaskodását – amelybe a sárga lapot begyűjtő főszereplőkön kívül rögvest bekapcsolódtak a társak is – követően fél perccel az újpesti center egy másik eset kapcsán az oldalvonalnál még Szerhij Rebrovval, a hazai edzővel is heves szóváltásba keveredett.

Az Újpest bátrabban támadott, a kapuk azonban sokáig nem forogtak veszélyben, a 70. perc tájékán viszont a hazaiak előtt adódtak lehetőségek, majd a 77. percben büntetőhöz is jutottak, amit Uzuni értékesített. A hajrá nem tartogatott újabb izgalmakat, az eredmény nem változott.

A Ferencváros sorozatban hetedszer győzte le az Újpestet – ötödször pályaválasztóként -, ezek közül a legutóbbi hat fellépésén kapott gól nélkül végzett. A lila-fehérek immár 591 perce gólképtelenek a zöld-fehérek ellen. Az Újpest több mint két éve nem szerzett pontot a Ferencváros ellen, vendégként négy és fél éve.

A hazaiak az oldalvonal mellett rövid és visszafogott ünneplést rendeztek, majd a 32. bajnoki cím apropóján elkészített pólóba bújtak, és előbb a B közép – ezúttal is üresen tátongó helye – előtt csapatképet készítettek, majd a lelátón keresztül kisétáltak a stadionból, ahol ünneplő szurkolóik várták őket.

Szerhij Rebrov hangsúlyozta: a szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtották, játékosai nagyon motiváltak és koncentráltak voltak, valamint nem követték el azokat a hibákat, amiket a legutóbbi, Kisvárda elleni gól nélküli bajnoki találkozón.

“A Puskás Akadémia ellen nem játszottunk rosszul, csak nem sikerült nyernünk, pedig megvoltak a lehetőségeink. A kisvárdai mérkőzésen viszont valóban voltak gondjaink, azt két napon keresztül megbeszéltük, aminek ma meglátszott az eredménye. Miként annak is, hogy a szurkolók meglátogatták a csapatot a szálláshelyünkön” – nyilatkozta. A drukkerek ünneplésével kapcsolatban kiemelte: a Ferencváros rendelkezik a legjobb magyarországi szurkolótáborral, amelytől függetlenül ő motiváltan tud dolgozni, a játékosok esetében viszont kiemelten fontos a jelenlétük, vagy jelen esetben a szerepük, hogy ilyen körülmények között is mellettük, mögöttük állnak.

Az Újpest elleni találkozóról elmondta: a rivális legutóbbi meccseit alaposan kielemezték, amiből sokat profitáltak, a Tallóval való afférjáról pedig kiemelte, hogy egy derbin az ilyen hozzátartozik a játékhoz. Az újabb bajnoki cím kapcsán kiemelte: az előző évekhez képest az a különbség, hogy mostanra teljesen összecsiszolódott a csapattal. A játékosok időközben ráhangolódtak az elképzeléseire, amiket immár különösebb magyarázat nélkül képesek elvégezni. A ferencvárosi jövőjéről elmondta: még egy évig érvényes szerződés köti őt az Üllői úthoz, ahol nagyon szeret dolgozni.

Michael Oenning, az újpestiek vezetőedzője kiemelte: bár ők igyekeztek bátran, támadó szellemben játszani, a Ferencváros kulcsfontosságú pillanatokban szerzett gólokat, és megérdemelten nyert.

“Sok jó momentumunk volt az első félidőben, egyedül a góllövés nem jött össze. A Fradi jó pillanatban jutott vezetéshez, ami a védelmünk számára időben jött figyelmeztetés volt, majd olyan szituáció végén tudta növelni előnyét, amely elkerülhető lett volna. Mi azonban kétgólos hátrányban sem adtuk fel, a szünetben arra hívtam fel játékosaim figyelmét, hogy egy góllal nyílttá tudjuk tenni a hajrát. A harmadik hazai gól azonban lezárta a mérkőzést” – mondta. Hozzátette: a második félidőben tipikus derbihangulat alakult ki, kakaskodással, sok játékmegszakítással, a besárgult és mindig ezer fokon égő Tallót pedig elővigyázatosságból cserélte le. Kiemelte: a bajnokcsapat elleni mérkőzés jól szolgálta a felkészülésüket a Magyar Kupa döntőjére.