Rendkívül neccesen jutott tovább a Bajnokok Ligájában a Bayern München
Nem várt kihívásokkal nézett szembe a Bayern München a Celtic ellen, akik nagyon közel álltak ahhoz, hogy komoly meglepetést okozzanak.
Mint arról már beszámoltunk, az AC Milan volt az első búcsúzója a Bajnokok Ligája rájátszásának. A Feyenoord viccelte meg az olaszokat, akik rendkívül csalódottak, többek között amiatt is, mert hazai pályán estek ki, és úgy, hogy már az 1. percben ledolgozták a hátrányukat, de a korai piros lap minden tervüket felülírta.
A másik meglepetést a Clubb Brugge okozta, akik idegenben is képesek voltak 3-1-re nyerni az Atalanta ellen, így ez egy gyenge este volt az olasz csapatok számára. A legizgalmasabb mérkőzést a Bayern München és a Celtic, valamint a Benfica és a Monaco játszotta egymással.
A Bayern végül csak 1-1-et játszott Münchenben a skótokkal, ami egyúttal azt is jelentette, hogy 3-2-es összesítéssel jutottak tovább. Davies gólja döntött 94. percben, így elkerülték az újabb drámát, mert a 63. percben a Celtic vezetéshez jutott. A Benfica pedig 4-3-mal ment tovább, kiejtve ezzel a Monacót, akik izgalmassá tették a hajrát a 81. percben szerzett találatukkal.
A 81. percben még 3-2-re vezettek, röviddel azután, hogy a portugálok egyenlítettek. A 84. percben jött az újabb pofon, amit a Benfica osztott ki, így ők is jutottak be a következő körbe.