Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,70 Ft
Euró
393,63 Ft
Font
459,87 Ft
Bitcoin
63,711 $

Újabb közleményt adott ki a Barcelona Messi távozását követően, a Real Madrid szintén

A katalánok ezúttal a LaLiga és a CVC nemzetközi befektetési alap stratégiai megállapodását kommentálták röviden egy közleményben.

Fotó: Twitter/FC Barcelona
Sport

Hujber Dávid

Szerkesztő

A csütörtöki nap nem éppen úgy alakult a Barcelona számára, mint azt várta, hiszen az eredeti tervek szerint Messi hosszabbított volna. Mára tervezték a nagy bejelentést, amit egy 180 fokos fordulat, majd egy hivatalos kommüniké követett.

A hírek szerint Messit sokként érte a hír, emiatt még egy kis időre van szüksége ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt reagáljon, mert maradni szeretett volna, de a LaLiga pénzügyi szabályai ezt nem tették lehetővé a Barcelona jelenlegi helyzete mellett. Soron kívül Ez történik, ha gyakran fogyasztunk tojást

Közben a csapat hivatalos formában is kommentálta a LaLiga és a CVC nemzetközi befektetési alap közelmúltban bejelentett stratégiai megállapodását. Az elemzések után arra jutottak, hogy szerintük a bejelentett pénzügyi műveletet nem vitatták meg kellőképpen a klubokkal, a televíziós jogok tulajdonosaival.

Szerintük az összeg nincs összhangban a szerződéseben leírt időtartammal, és az üzlet az összes klub audiovizuális jogainak egy részét is érinti a következő 50 évre. A Barca úgy érzi, nem helyes egy 50 éves szerződést aláírni, tekintettel arra, hogy a labdarúgás világában bizonytalan a helyzet.

Az FC Barcelona sem támogatja a LaLiga által leírt feltételeket a közvetítési jogokat illetően, és meglepetten vették tudomásul, hogy a liga nem vette figyelembe a csapatok véleményét, beleértve az övéket is.

A klub azt is kifogásolja, hogy más versenytársak ajánlatát sem mutatták be, ami alapján értékelni lehetett volna az előnyöket és hátrányokat. A Real Madrid hasonlóan kommunikálta az ügyet, nem elégedettek azzal, amit látnak a szerződésben, és a szerintük a tárgyalásokat anélkül folytatták le, hogy megtörtént volna a versenyeztetési eljárás. Kiemelték, ez az alap pontosan ugyanaz, amit az olasz és a német ligában is kipróbáltak, de kudarcot vallottak. A madridiak arra készülnek, hogy összehívják a képviselői közgyűlést, hogy megvitassák a megállapodást.

Elmaradt a csoda, Szoboszlaiék kiestek az Európa-ligából

Szoboszlai Dominik ott volt a Liverpool kezdőjében az Atalanta ellen az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján.

Milák Kristóf mégsem Ausztráliában készült a nagy visszatérésre

Milák Kristóf edzője, Virth Balázs megerősítette, hogy a versenyző hazai környezetben készült a múlt heti országos bajnokságra.

Primark-boltnyitás: sok a csalás, most a cég is megszólalt az ügyben

A magyarországi boltnyitást hivatalosan még nem jelentették be, így a budapesti üzlet webshoppal sem rendelkezik, mégis rengetegen próbálnak online vásárolni, amely miatt sokan csalás áldozatául esnek. A fast fashion cég most megszólalt az ügyben.