Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,35 Ft
Euró
394,20 Ft
Font
461,32 Ft
Bitcoin
70,793 $

Osztályteremben végzett magával egy 16 éves diák Indiában

Az incidens kedd este, fél 11-kor történt, nem sokkal az utolsó óra után, sajnos azonban már nem tudtak segíteni rajta.

Fotó: Unsplash
Ázsia

Koós Alexandra

Szerkesztő

A jelentések szerint nemrégiben öngyilkosságot követett el egy kamaszfiú az indiai Telangana államban található Narsingi településén, aki a Sri Chaitanya Junior College diákja volt, ahol többek között matematikát, fizikát és kémiát tanult.

Az incidens kedd este, fél 11-kor történt, nem sokkal az utolsó óra után, sajnos azonban már nem tudtak segíteni a 16 éves fiún, akire az egyik osztályteremben találtak rá, miután felakasztotta magát – derül ki az India Today beszámolójából. Soron kívül Kocsis Máté Magyar Péterről: „Nem ember és nem apa az ilyen”

A diák szülei azt állították, hogy a gyermekük azért lett öngyilkos, mert az intézmény hatóságai rendszeresen kínozták, s ezért már panaszt tettek, majd Shiva Kumar, a helyi körzeti felügyelő is nyilatkozott ennek kapcsán.

Elmondása szerint már eljárás indult az ügyben, majd hozzátette, hogy a halál pontos oka csak a vizsgálatok elvégzése, és az eredmények feltárása után derül ki, illetve arra utalt, korábban is történt már egy ehhez hasonló eset.

Pár nappal ezelőtt egy orvosi főiskola egyik hallgatója kísérelt meg öngyilkosságot a telanganai Warangal városában, akit kórházba szállítottak, sajnos azonban a kezelés közben életét vesztette, a diáktársai pedig azt állították, hogy korábban zaklatta az egyik tanára.

Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, hívja a 116-123, vagy a 06 80 820 111-es ingyenes számot, ahol a krízishelyzetben lévőket segítők nyújthatnak támogatást önnek.

Széles mosollyal lépett a tárgyalóterembe az antifa támadások elsőrendű vádlottja

Ilaria Salis a Fővárosi Törvényszéken állt bíróság elé, hatalmas volt az érdeklődés.