Kiderült, hogyan jutottak el Baka András jelöléséig a nagy nap előtt.
A Tisza képviselőcsoportja legalább tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre azonban már csak három név maradt, akik közül végül elsöprő többséggel Baka András jelölését támogatták – erről Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke beszélt hétfőn a Parlamentben, újságírói kérdésre válaszolva.
A politikust arról is kérdezték, pontosan mit jelent az „elsöprő többség”, amire azt válaszolta: „de valóban matematikai többség volt”, ugyanakkor hozzátette, konkrét számot nem szeretne mondani. Hallerné Nagy Anikó nem kívánt részleteket közölni arról, hogy a három döntős jelölt között szerepelt-e nő, ahogyan arra sem válaszolt, hogy valamennyien jogászok voltak-e.
Baka András kiválasztását ugyanakkor részletesebben is indokolta. Mint fogalmazott, ő volt az egyik „kiváló jelölt a nagyon-nagyon sok jó” jelölt közül, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét pedig szakmai és emberi szempontból is kiemelkedő személyiségnek tartja. Hallerné Nagy Anikó szerint Baka András „kiváló szaktekintély”, aki „mind emberi előéletét, mind pedig szakmai múltját tekintve fantasztikusan jó jelölt”.
A Tisza alelnöke azt is hangsúlyozta, Baka András személye szerinte garanciát jelenthet arra, hogy az alkotmányozási folyamatban az ország érdekei kerüljenek előtérbe a pártpolitikai szempontok helyett. Megfogalmazása szerint a jelölt „meg tudja testesíteni azt a nemzetegyesítő erőt, amit mindig is elvártunk egy köztársasági elnöktől”.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Polgár Judit neve is felmerült
Az államfőjelöltség kapcsán korábban Polgár Judit neve is felmerült, akiről Hallerné Nagy Anikó úgy vélekedett, hogy ebben az ügyben „valóban volt egy elhibázott kommunikáció”.
„Polgár Judit is egy fantasztikus jelölt lett volna”, azonban két fontos körülmény is szerepet játszott abban, hogy végül nem ő lett a Tisza jelöltje. Egyrészt, mint mondta, Polgár Judit „nem vállalta el a felkérést”, másrészt pedig „nagyobb igény és nagyobb elvárás volt arra a társadalom részéről, hogy egy jogász szaktekintély kísérje végig ezt a folyamatot”.
Azt is megkérdezték Hallerné Nagy Anikótól, hogy a Tisza Párt vezetése adott-e bármilyen iránymutatást a képviselőcsoportnak arról, melyik jelöltet részesítsék előnyben. Az alelnök erre egyértelműen azt mondta: „Nem volt direkt irányítás”.
Hallerné Nagy Anikó teljesen más eljárásnak nevezte Baka Andrásnak a Legfelsőbb Bíróság éléről történő elmozdítását, illetve Sulyok Tamásnak a köztársasági elnöki pozícióból való távozását. Sulyok Tamás esetében arra is felhívta a figyelmet, hogy maga írta alá az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek következtében július 20-án 0 órakor megszűnt a mandátuma.
Liner/MTI



