Bemutatta az UEFA a Bajnokok Ligája 2021-22-es csoportkörének hivatalos labdáját

A Chelsea játékosai a trófeával, miután 1-0-ra győztek a Manchester City ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájának döntőjében a portói Dragao Stadionban 2021. május 29-én. MTI/EPA/AFP pool
not image

Kolláth Benjámin

2021. július 17. - 08:50

Az új labda vörös, pink, sárga és fehér színben tündököl majd.

Az Adidas bemutatta a Bajnokok Ligája következő csoportkörében használt labdát. A Pyrostormnak nevezett játékszer a szokásos csillagos dizájnt viseli, a BL-logóval középen.

A csillagok ezúttal vörös, pink, sárga és fehér színeket viselnek, a gyártó pedig vélhetően a rájátszásra egy újabb labdával fog jelentkezni, ahogy az mára már megszokott.

Ez lesz az első alkalom jó pár éve, hogy a fehér szín ilyen szinten tiszteletét teszi a labdán, amely az utóbbi években főleg ezüstszínű, vörös, kék vagy akár lila volt.

Az idei Bajnokok Ligája már el is kezdődött, a Ferencváros a Pristina kiejtésével jutott a selejtező második körébe, ahol a litván Zalgiris lesz az ellenfelük.