Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,22 Ft
Euró
394,16 Ft
Font
460,54 Ft
Bitcoin
63,546 $

Kiderült, milyen ellenfele lehet a második körben a Fradinak a Bajnokok Ligájában

Kezd kirajzolódni, hogy milyen ellenfelet kaphat a második körben a Ferencváros a Bajnokok Ligájában.

Fotó: Twitter/Ferencvárosi TC
Sport

Takács Petra

Szerkesztő

Amennyiben az első fordulót sikerrel veszi, akkor a második körben a litván Zalgiris Vilnius vagy az északír Linfield vár a Ferencvárosra a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A zöld-fehérek kiemeltként várták a szerdai, nyoni sorsolást, amelyen az is kiderült, hogy az előző kiírásban csoportkörös magyar csapat hazai pályán kezdi majd ezt a párharcot is. Soron kívül Ez történik, ha gyakran fogyasztunk tojást

Az FTC július 6-7-én és egy héttel később az előselejtező győztesével kezdi a sorozatot, majd továbbjutás esetén 20-21-én és egy héttel később a most kisorsolt ellenfél következhet. Az első párharc vesztese a most debütáló Konferencia Liga, míg a másodiké az Európa-liga selejtezőjébe kerül át. A BL-főtábla eléréséhez négy kört kell mennie a magyar bajnoknak.

Guardiola igen nagy neveket intézhet a Barcelonának egy csavar végén

A Ferencváros előselejtezőből érkező első ellenfele jövő hét pénteken kerül ki a San Marinói-i Folgore, a koszovói Pristina, a feröeri HB Tórshavn és az andorrai Inter Club d’Escaldes négyeséből.

BL-selejtező, 2. forduló:
————————-
FERENCVÁROS/előselejtező győztese – Zalgiris Vilnius (litván)/Linfield (északír) Shkendija (macedón)/Mura (szlovén) – Ludogorec (bolgár)/Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
Dinamo Zagreb (horvát)/Valur (izlandi) – Omonoia (ciprusi)
Slovan Bratislava (szlovák)/Shamrock Rovers (ír) – Young Boys (svájci)
Bodo/Glimt (norvég)/Legia Warszawa (lengyel) – Flora Tallinn (észt)/Hibernians (máltai)
Connah’s Quay Nomads (walesi)/Alaskert (örmény) – Teuta (albán)/Sheriff Tiraspol (moldovai)
Olimpiakosz (görög) – Dinamo Tbilisi (georgiai)/Neftci (azeri)
Maccabi Haifa (izraeli) – Kairat Almaty (kazah)/Crvena zvezda (szerb)
Fola Esch (luxemburgi)/Lincoln Red Imps (gibraltári) – CFR Cluj (román)/Borac Banja Luka (bosnyák)
Malmö (svéd)/Riga FC (lett) – HJK Helsinki (finn)/Budućnost Podgorica (montenegrói)
Rapid Wien (osztrák)-Sparta Praha (cseh)
Celtic Glasgow (skót)-Midtjylland (dán)
PSV Eindhoven (holland)-Galatasaray (török)

Forrás: MTI

Szoboszlai visszatért a Liverpool kezdőcsapatába az Európa-liágban

Nemcsak magyar szempontból volt az egyik legfontosabb kérdés, hogy Szoboszlai Dominik visszatérhet-e a Liverpool kezdőcsapatába az Európa-ligában, a sorozat negyeddöntőjének visszavágóján.

Milák Kristóf mégsem Ausztráliában készült a nagy visszatérésre

Milák Kristóf edzője, Virth Balázs megerősítette, hogy a versenyző hazai környezetben készült a múlt heti országos bajnokságra.

Primark-boltnyitás: sok a csalás, most a cég is megszólalt az ügyben

A magyarországi boltnyitást hivatalosan még nem jelentették be, így a budapesti üzlet webshoppal sem rendelkezik, mégis rengetegen próbálnak online vásárolni, amely miatt sokan csalás áldozatául esnek. A fast fashion cég most megszólalt az ügyben.