Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,77 Ft
Euró
395,47 Ft
Font
461,63 Ft
Bitcoin
61,980 $

Gyermekükkel együtt indultak lopni, félmilliót rejtettek el a pelenkában

A fővárosi nyomozók órákon belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket, a babakocsi átnézése után pedig az összes pénzt megtalálták.

Fotó: Unsplash
Bűnügy

Koós Alexandra

Szerkesztő

November 14-én történt az az incidens, amelynek során egy idős asszony egy XVIII. kerületi piacról hazafelé tartva megpihent egy padon, majd leült mellé egy fiatal nő, akihez pár perccel később a párja is csatlakozott, miközben babakocsiban tolta a gyermeküket.

A pár felajánlotta, hogy segítenek a holmikkal és hazakísérik az asszonyt, majd miután megérkeztek, mosdóhasználat ürügyével bekéredzkedtek a házba, ahonnan 550 ezer forintot tulajdonítottak el, és sietősen távoztak. Soron kívül Figyelmeztetett a Telekom, ezzel próbálkoznak most a csalók

Szerencsés módon a rendőrök órákon belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket, a babakocsi átnézése után pedig rájöttek, hogy a fiatalok egy pelenkában rejtették el az összes pénzt, ám egy forint sem hiányzott belőle.

A police.hu beszámolójából az is kiderül, miszerint a 34 éves R. Krisztiánt és a 21 éves R. Izabellát lopás bűntett miatt hallgatták ki, s ennek során mindketten beismerő vallomást tettek.​

Így lehet majd ingyenesen készpénzt felvenni a postákon

Január 1-től jön az ingyenes készpénzfelvétel a postákon, ami nagy lehetősége jelent.

Izraeli rakéták csapódtak be Iránban

Az ABC News arról számolt be, hogy izraeli rakéták csapódtak be Irán területén, aminek súlyos következményei lehetnek.