Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Míg egyesek a gazdagságot hirdetik Vietnámban, mások alig alszanak

Egyre több a céltudatos, s a vietnámi gazdaság fellendülését meglovagoló fiatal az országban, akik ambiciózus terveiket megvalósítva hencegnek életükkel, miközben vietnámiak milliói szenvednek a napi betevőért.

További Hírek

Az állami sajtó szerint Kínának építő szerepe lesz az ukrajnai béke helyreállításában

Az állami sajtó szerint Kínának építő szerepe lesz az ukrajnai béke helyreállításában

Hszi elnök szerint a nemzetközi közösségnek elő kell segítenie a béketárgyalásokat, és meg kell teremtenie az ukrán kérdés politikai rendezésének feltételeit.

India két év után végre feloldotta a nemzetközi repülési tilalmat

India két év után végre feloldotta a nemzetközi repülési tilalmat

Két évvel azután, hogy a koronavírus-járvány miatt leállították a nemzetközi járatokat, India végre újraindítja a nemzetközi légiközlekedést.

Mától két szakaszban lezárják Sanghajt a fertőzés újabb felbukkanása miatt

Mától két szakaszban lezárják Sanghajt a fertőzés újabb felbukkanása miatt

Kína a koronavírus kezdete óta nagyon erőteljesen reagál a fertőzésekre, és ez most Sanghaj esetében sincs másképp, még akkor is, ha nem tömeges fertőzéshullámról van szó.

Kriptovalutával vásárolhatnak a baráti országok kőolajat és földgázt Oroszországtól

Kriptovalutával vásárolhatnak a baráti országok kőolajat és földgázt Oroszországtól

Miközben a szankciókat bevezető országoknak rubelben vagy aranyban kell majd fizetniük, addig a baráti államok akár kriptovalutában is folyósíthatják az összegeket.

150 milliárd dollárt költ Kína a chipgyártás fellendítésére

150 milliárd dollárt költ Kína a chipgyártás fellendítésére

A kínai kormány elkötelezetten támogatja a chipipart, ugyanis szánt szándékuk kitörni a nyugati multinacionális cégek uralta piacról.

Közelebb kerülhetünk a kínai repülőszerencsétlenség megfejtéséhez, megvan a második feketedoboz

Közelebb kerülhetünk a kínai repülőszerencsétlenség megfejtéséhez, megvan a második feketedoboz

Az elmúlt évek egyik legnagyobb repülőgép-szerencsétlensége körül továbbra is rengeteg a kérdőjel.

Japán mellett található szigeteken hadgyakorlatozik Oroszország

Japán mellett található szigeteken hadgyakorlatozik Oroszország

Több mint háromezer katona részvételével tartanak katonai hadgyakorlatot a Japánnal vitatott szigetcsoporton.

A kínai közösségi médiában csak úgy repkednek az összeesküvés-elméletek

A kínai közösségi médiában csak úgy repkednek az összeesküvés-elméletek

Oroszország minden rendelkezésére álló eszközzel megpróbálja hitelteleníteni Ukrajnát, legújabb valótlan állítása szerint pedig a koronavírust egy "titkos, az USA-val kapcsolatban álló ukrán laborban állították elő".

Észak-Korea Hollywoodot megszégyenítő videóval jelentette be rakétája kilövését

Észak-Korea Hollywoodot megszégyenítő videóval jelentette be rakétája kilövését

A hír azonnali felháborodást váltott ki az ország szomszédai és az Egyesült Államok részéről, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig rendkívüli ülést hívott össze.

Észak-Korea elismerte a nagy rakéta kilövését, amivel tovább húzogatja az USA bajszát

Észak-Korea elismerte a nagy rakéta kilövését, amivel tovább húzogatja az USA bajszát

Nem sokkal azután, hogy Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre, az Egyesült Államok további szankciókat vezetett be Oroszországban és Észak-Koreában működő szervezetek és személyek ellen.