A sebesültet kórházba szállították, hogy minden szükséges kezelést megkaphasson, sajnálatos módon azonban később életét vesztette.
Az elmúlt egy év során több tízezer indiai farmer tüntetett napi szinten egy tavaly szeptemberben elfogadott törvény miatt.
Név nélkül nyilatkozó tisztviselők elmondása szerint a katonai vezetők kifejezetten érzékenyek arra, hogy Dél-Koreának egyre nagyobb befolyása van a kommunista ország kultúrájára.
Peng Shuai feljelentést tett a szexuális zaklatás ügyében, azóta azonban eltelt két hét, ő pedig felszívódott.
Szegényebb országokban, különösen azok kilátástalan helyzetben lévő társadalmi osztályai körében nagyon könnyen rá lehet szedni az embereket filléres ígéretekkel.
Öt széntüzelésű hőerőművet állítottak le, miután rejtélyes fehér hab lepte el az egyik folyót.
További részletek derültek ki arról a fegyverről, ami még az amerikai hadsereg szakembereit is jócskán meglepte.
Minden megtesz annak érdekében Peking, hogy Európában is kiterjessze gazdasági és politikai befolyását.
A lavina egy középiskolára zúdult, ahol javában folyt a tanítás.
Indiában egyre brutálisabb méreteket ölt a szexuális erőszak, az ország kormánya pedig látszólag tehetetlen, legalábbis nem hoznak olyan törvényeket, melyek megvédenék az áldozatokat.
Kim Dzsongun egy hónap után újra a nyilvánosság elé lép, és meglátogat egy új várost, amely a kínai határ közelében épült és a családja által tisztelt szent hegyet.