Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,25 Ft
Euró
393,97 Ft
Font
460,19 Ft
Bitcoin
63,016 $

Véget ért az AS Roma-Debreceni VSC mérkőzés (videóval)

Remek tapasztalatokkal gazdagodhattak a Debrecen játékosai, akik egy felkészülési meccsen játszhattak a José Mourinho vezette rómaiak ellen.

Fotó: Twitter/AS Roma
Sport

Takács Petra

Szerkesztő

A Debreceni VSC labdarúgócsapata vasárnap felkészülési mérkőzésen 5-2-re alulmaradt az olasz AS Romával szemben Frosinonéban. A kezdésnél José Mourinho vezetőedző nem az első sornak szavazott bizalmat – több római sztár csupán a kispadon foglalt helyet -, viszont a debrecenieknél szinte az alapcsapat sorakozott fel.

A mérkőzés elején a DVSC meglepte nevesebb riválisát, nemcsak mezőnyfölényben futballozott Huszti Szabolcs csapata, hanem a negyedik percben Bárány Donát fejesével a vezetést is megszerezte. Utána azonban beszorult a térfelére a magyar együttes, a labdát csupán rövid ideig tudta megtartani, támadást pedig nem kezdeményezett, és kapusa, Tomas Kosicky bravúrjaira is szüksége volt, hogy ne változzon az eredmény. A felvonás közepén aztán védelmi megingásokat kihasználva hat perc alatt fordított az AS Roma: előbb Borja Mayoral, majd Lorenzo Pellegrini volt eredményes. Soron kívül Ez történik, ha gyakran fogyasztunk tojást

A szünetben sort cseréltek az olaszok – Edin Dzeko vezetésével tíz friss játékos érkezett -, majd kisvártatva Nicolo Zaniolo növelte az előnyt, amelyre Ugrai Roland egyből válaszolt egy kipattanóból. A találkozó hátralévő időszakában is az olaszok akarata érvényesült, és bár fölényük nem volt nyomasztó, Dzeko a 65., majd a 80. percben így is növelte a különbséget.

Ancelotti érkezése nem sokat változtatott a helyzeten, továbbra is eladó a Real Madrid két sztárja

A Debrecennek szombaton már bajnoki mérkőzése lesz, az OTP Bank Liga újoncaként az új Bozsik Arénában vendégeskedik a Budapest Honvédnál. A Roma bajnoki rajtára viszont csak augusztus 22-én kerül sor, amikor a Fiorentinát fogadják a fővárosiak.

Zaniolo gólja, amivel 3-1-re vezetett az AS Roma

Forrás: MTI

Elmaradt a csoda, Szoboszlaiék kiestek az Európa-ligából

Szoboszlai Dominik ott volt a Liverpool kezdőjében az Atalanta ellen az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján.

Figyelmeztetett a Telekom, ezzel próbálkoznak most a csalók

Kiemelték: az ügyintézéseket és fizetéseket mindig a Telekom applikációban vagy a hivatalos weboldalakon végezzék el az ügyfelek.

Virtuális valóság segítségével próbálnak segíteni a kényszeres gyűjtögetőkön

A korszerű technika segítségével azok is megtanulhatják elengedni a tárgyakat, akik messze laknak, vagy az otthonuk veszélyes, mert már vállmagasság fölé tornyozták a tárgyakat.