Árvízhelyzet: alacsonyabb lesz a maximális vízszint, mint a 2013-as nagy árvíz idején
Budapestnél 40 centiméter lesz a különbség a 2013-as árvízhez képest.
A 2013-as nagy árvízhez képest várhatóan 40 centiméterrel alacsonyabb lesz a maximális vízszint Budapestnél és a város feletti folyószakaszokon – mondta el az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Siklós Gabriella arról tájékoztatott, hogy szombatig tetőzik az árhullám a Dunakanyarban és Budapesten. Az előrejelzések szerint a Duna vízszintje a fővárosban 850 centiméteren fog tetőzni. Elmondta, hogy a vízgyűjtő területeken már nem esik az eső, így az áradásnak nincs utánpótlása, de a hó olvadása lassíthatja az apadást. A Szigetközben már megjelentek az úgynevezett fakadó vizek, amelyeket a vízügyi szakemberek folyamatosan figyelnek, és ha szükséges, megerősítik a töltéseket – tette hozzá a szóvivő.
Azok számára, akik segítenének a védekezésben, azt javasolta, hogy kövessék az önkormányzatok honlapjait, ahol minden szükséges információ elérhető. Kiemelte, hogy a „katasztrófaturizmus” most különösen veszélyes lehet, és akadályozhatja a szakemberek munkáját, mivel a töltések átáztak, ezért csak azoknak szabad felmenniük rájuk, akiknek ott feladatuk van.
Siklós Gabriella az M1 aktuális csatornán arról is beszélt, hogy a Dunán egyre több helyen rendeltek el harmadfokú árvízvédelmi készültséget, és a víz szintje gyorsan emelkedik mind a Dunakanyarban, mind Budapesten. A fővárosban a víz kedden 22 órakor érte el a rakpart szintjét, mely 645 centiméteren van, és szerda reggelre már 683 centimétert mértek.
A Szigetközben várhatóan csütörtök reggel, Komáromnál és Esztergomnál pedig csütörtök este vagy péntek reggel fog tetőzni a víz. A Dunakanyarban és a fővároshoz közelebb eső településeken péntek délután várják a maximális vízszintet, Budapesten pedig szombaton tetőzhet a Duna – tette hozzá.
A szóvivő emlékeztetett, hogy 2013-ban a Duna vízszintje 891 centiméteren tetőzött Budapestnél, most azonban 850 centiméter körüli maximumra számítanak. Hangsúlyozta, hogy a 2013-as árvíz óta jelentős fejlesztések történtek a Duna Győr feletti szakaszán található töltéseken, mintegy 120 kilométer hosszan, így számos település nagyobb biztonságban van, mint korábban.